promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A csodatestű Nicole Kidman úgy húzta fel a harisnyáját az ágyában, hogy közben teljesen kitárulkozott
Borítókép:  Profimedia/Illusztráció
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Nicole Kidman kitárulkozós formájában volt.

Nicole Kidman az elmúlt időszakban újra az újságok címlapjára került magyarországon is, illetve a neten is rengeteg cikk jelent meg róla, hiszen újra nagysikerűnek ígérkező produkciókhoz adta a nevét, rengeteg új sorozatban fog majd szerepelni az elkövetkező időszakban. Nagyon úgy tűnik, hogy a szériák jobban bejönnek neki, és annyira nem is kívánkozik már a nagyobb képernyőkre, marad a kicsiknél. Miközben néha azért bevállal mozifilmeket is. 

A most érkező sorozatai közül kitüntetett figyelmet igényel a Holland, Michigan adaptáció, amely egy olyan nő életéről szól, akit megcsal a férje, és erre a nő egy váratlan pillanatban rá is eszmél, válaszul ő is viszonyokba kezd, ám a sztori itt kezd jobban bonyolódni, mivel a férjről ennél sokkal nagyobb titkok is kiderülnek majd. A tervezett bemutató majd az Amazonon lesz valamikor 2023-ban.

Legutóbb azonban a bulvárlapok a Tágra zárt szemek sztárjának öltözködési stílusával voltak tele, vagyis egy eseményen felvet ruhájáról és kiegészítőiről írtak rengeteget. Általában borzalmasnak vagy éppen bizarrnak minősítették azt a lapok, ha nem is osztjuk ezt a véleményt, az biztosan igaz lehet, hogy a viselet elég nagy feltűnést keltett.

És tudjátok, hogy mi van Nicole Kidman szemén? Az bizony nem egy maszk, hanem egy Balenciaga-szemüveg. ITT tekinthetők meg képek is a viseletről.

A gyönyörű színésznő az elmúlt napokban elképesztő szexi fotókkal is előállt az Instagram-oldalán, az egyiken például konkrétan az ágyába invitál minket.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás