promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Titkos sorozaton dolgozik az RTL Klub – pár dolog azonban kiszivárgott róla, nagy durranásnak szánják
Borítókép:  YouTube (screenshot)
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A mi kis falunkból és a Hotel Margaretből igazolták a főszereplőket.

Az RTL Klub általában jó érzékkel fog bele a sorozatkészítésbe, bár néha akadnak érthetetlen mellényúlásai is. A mi kis falunk például 2017 óta fut nagy sikerrel a csatornán, miközben a Hotel Margaret már néhány katasztrofálisan unalmas és zagyva rész után elhasalt.

Azért éppen ezt a két sorozatot emeltük ki, mert az RTL Klub innen „igazolt” főszereplőket a legújabb, még „szupertitkos” szériájához. Egyelőre nem tudni, mi a nagy hallgatás oka, de alighanem hamarosan megtudjuk, hogy egy újabb nagy durranásról, vagy egy eleve reménytelen produkcióról van-e szó.

A Blikk értesülései szerint az egyik főszereplő Lengyel Tamás lesz, akit Gyuriként szeretett meg a közönség A mi kis falunkban. A 44 éves színészről tavaly ősszel röppent fel a hír, hogy ideiglenesen kiszedik a sorozatból, de már akkor sejteni lehetett, hogy új feladatot kap.

A partneréül szolgáló Pásztor Virág mindössze 20 éves, de már jelentős tévés tapasztalat áll mögötte, bár a Hotel Margaret Kozma Kírájaként nem volt alkalma nagyot domborítani. Most azonban kiköszörülheti a csorbát a fiatalokról szóló sorozatban, amelyet azonban egyelőre nagyon rejteget az RTL Klub.

„ Hello BOLDOGSÁG! Hello @rtlmagyarorszag ! Hello ÚJ SOROZAT! Az elmúlt időszakban egy óriási megtiszteltetés ért, amit még mindig próbálok feldolgozni. Megkaptam a főszerepet ebben a sorozatban, ami még olyan titkos, hogy a címét sem árulhatom el, de annyit igen, hogy imádom az egészet, mindent beleadok, hogy tényleg kiérdemelt legyen a szerep, és nagyon izgatott vagyok, hogy milyen lesz a fogadtatása!! Igazi fiatalos sorozat lesz, @lengyeltamas_official -al és még sok imádnivaló színésszel, akik kiléte szintén titkos MÉG(!) Amint jöhet több infó, írok majd!!”

– írta ki az Instagram-oldalára a fiatal és lelkes színésznő. Annyit tudhatunk a szerepéről, hogy egy útkereső karaktert fog alakítani, míg Lengyel Tamás a hatalmát kihasználó művészembert játszik majd, és ez alapján valóban érdekesnek ígérkezik a produkció.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás