promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Dolph Lundgren is szerepelt egy James Bond-filmben, de lemaradsz róla, ha pislogsz
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Dolph Lundgren a barátnőjének köszönheti, hogy megkapta élete első szerepét.

Minden idők egyik legkeményebb és leghíresebb akcióhőse Dolph Lundgren, aki összefeszült már a nagyvásznon többek között Jean-Claude Van Damme-mal a Tökéletes katonában, illetve Sylvester Stallone-nal is a Rocky 4-ben. A '80-as években szinte nem volt nála félelmetesebben kinézetű színész, hiszen a közel 2 méteres magasságához elképesztő mennyiségű izom is párosult, ezzel pedig enyhén szólva kitűnt a tömegből.

A Svédországban született Dolph Lundgren pár évig együtt járt a híres énekesnővel/színésznővel Grace Jonesszal, aki az 1985-ös, Roger Moore-féle James Bond-film, a Halálvágta egyik főgonosza volt, és kifejezetten emlékezetes alakítást nyújtott. Természetesen volt olyan alkalom, hogy együtt jelentek meg a 007-es ügynök aktuális kalandjának forgatásán, így a rendező, John Glen, illetve maga Roger Moore is felfigyelt a lenyűgöző, és egyben rémisztő fizikumára – sőt, állítólag Roger Moore még ezt is mondta neki:

„Dolph nagyobb, mind Dánia!”

Aztán volt egy nap, mikor nagy szükség volt a forgatáson egy izmos, morcos kinézetű férfira, a készítők pedig egyből az éppen kéznél lévő Dolph Lundgrenre gondoltak, ő pedig el is vállalta a Venz nevezetű karakter eljátszását, aki mindössze pár pillanatra tűnik fel a filmben, ráadásul egy szót sem szól – de ez is bőven elég volt ahhoz, hogy beinduljon Dolph Lundgren színészi karrierje, hiszen ez volt élete legelső filmes munkája, és ezt a lehetőséget gyakorlatilag a barátnőjének köszönheti.

Dolph Lundgren 1985-ben még a Rocky 4-ben is szerepelt, így igazán jó éve volt – akit pedig érdekel a rövidke feltűnése a Halálvágtában, az itt megtekintheti:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás