promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ennyi volt: Chris Hemsworth örökre elbúcsúzik Thor szerepétől?
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Aggasztó dolgokat mondott Chris Hemsworth, lehet, hogy a Thor: Szerelem és mennydörgés az utolsó Marvel filmje.

Chris Hemsworth a 2011-es Thor című Marvel filmmel robbant be a köztudatba, ráadásul sokan szinte egyből szexszimbólumként tekintettek rá, hiszen tényleg úgy nézett ki, mint egy skandináv isten. Azóta csak még jobban kigyúrta magát, szóval kirobbanó formában van, ez pedig egyesek számára kifejezetten frusztráló, hiszen szinte lehetetlen, hogy ilyen kidolgozott legyen a teste, miközben vígan kürtőskalácsozgat Európa egyik legszebb országában:

Az utóbbi években sokak kedvenc szuperhőse lett Thor, ami leginkább annak köszönhető, hogy a Taika Waititi által rendezett 2017-es Thor: Ragnarök teljesen új oldaláról mutatta be a karaktert, és megismerhettük a jóval viccesebb, szórakoztatóbb arcát is – éppen ezért olyan örömteli, hogy a július 7-én érkező folytatást, a Thor: Szerelem és mennydörgést is ugyanazok készítik, vagyis ismét felkészülhetünk egy mókás kalandra.

Chris Hemsworth maga a megtestesült Thor, így elég nehéz lenne mást elképzelni a szerepben, de könnyen lehet, hogy hamarosan mégis búcsúznunk kell a színésztől, ugyanis most elég aggasztó dolgokat mondott a Marveles jövőjével kapcsolatban.

„Az utolsó Marvel film, amit forgattam, az a Thor: Szerelem és mennydörgés volt, és lehet, hogy ez az utolsó Marvel filmem, nem tudom. Egy vad, mókás, bolondozós élmény volt, mint minden Taika Waititi film. Már tíz, tizenegy éve játszom ezt a karaktert, és minden egyes alkalommal volt benne újdonság és izgalom, mint most is. Frissnek hatott és úgy éreztem, hogy olyasmivel próbálkozunk, amivel eddig még sosem. Ez egy – Taika szavaival élve – fura, vad romantikus komédia, ami a világűrben játszódik... Szeretem Thort, hosszú évek óta játszom, és tovább is folytatnám, ha az emberek azt akarják”

árulta el Chris Hemsworth.

Ezek alapján könnyen lehet, hogy sokak legnagyobb bánatára tényleg ez az utolsó alkalom, hogy Thorként láthatjuk a világsztárt, ami tényleg nagyon elkeserítő lenne – de persze Chris Hemsworth szavaiból az is kiderül, hogy simán benne van a pakliban, hogy ismét elvállalja az ikonikus szerepet, ha megkapja a Marveltől a felkérést, csak még nem tudja, hogy mi a karakter jövője.

Reméljük, hogy Chris Hemsworth továbbra is tündökölhet Thor szerepében – július 7-én pedig mindenkinek ott a helye a moziban, hiszen elkezdik vetíteni a Thor: Szerelem és mennydörgést, amink itt lehet megtekinteni a magyar nyelvű, nagyon látványos előzetesét:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás