promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Will Smith akkora pofont kapott az Apple-től, amekkorát még ő sem tudna adni
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Nagyon úgy tűnik, hogy Will Smith karrierje befellegzett egy pofon miatt.

A legutóbbi Oscar-díjátadó kivételesen nem a győztesekről szólt, hiszen a közvetítésen a fél világ láthatta az amerikai televíziózás egyik legbotrányosabb pillanatát: miután a színpadon az ismert komikus, Chris Rock elsütött egy ócska poént Will Smith feleségéről, a színész élő adásban odament hozzá, és keményen felpofozta őt, majd káromkodva üvöltözött vele – igaz, hogy akkor semmilyen szankció nem érte a világsztárt, de nem sokkal később kiderült, hogy ez az agresszív jelenet minden bizonnyal a karrierjébe került.

Will Smith-t 10 évre kitiltották az Akadémia eseményeiről, és sorra húzták ki alóla a filmes, tévés projektjeit – most pedig kiderült, hogy egy újabb csapás érte őt, amit egyenesen az Apple mért rá minden bizonnyal a pofonos balhé miatt.

Bejelentették, hogy idén mégse kerül bemutatásra az Apple +-on Will Smith legújabb filmje, az Emancipation című igaz történeten alapuló rabszolgás dráma, amit Antoine Fuqua (Kiképzés, A védelmező 1-2) készít.

A stúdió persze hivatalosan nem a nagy port kavaró pofonnal indokolta a döntést, de egyértelmű, hogy leginkább emiatt tolta el ideiglenesen 2023-ra a premiert – bár még ez a dátum sem biztos, hiába forgatták már le az alkotás jelentős részét.

Már 2020-ban arról lehetett hallani, hogy az Emancipation miatt szinte biztos, hogy Oscar-díjat fog kapni Will Smith, hiszen a filmben egy elszökött rabszolgát alakít, aki később másokat inspirál – de úgy tűnik, hogy a színész csúnyán elgáncsolta magát, és akármennyire jó alakítást nyújt, valószínűleg még jelölni sem fogják a balhéja miatt.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás