promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Izgalmakkal teli magyar sorozat jön a rendszerváltás előszeléről - Megérkezett A besúgó előzetese
Borítókép:  HBO Magyarország
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Végre kiderült, hogy mikor mutatják be A besúgó című új magyar sorozatot.

Március 8-án elindult Magyarországon is az HBO Max nevű streaming platform, ami hatalmas választékkal várja a szórakozni vágyókat, hiszen rendkívül sok film, illetve sorozat található meg a kínálatban – sőt, heteken belül saját gyártású, hazai tartalom is érkezik rá, ami ráadásul egyenesen kihagyhatatlannak tűnik a témája és az igényes megvalósítása miatt.

Április 1-én, dupla epizóddal érkezik az HBO Max-ra A besúgó című történelmi sorozat, ami 1985-ben játszódik és egy fiatal fiúról szól, aki csatlakozik egy rendszerellenes közeghez, de megfenyegetik őt a hatóságok, így kénytelen besúgóként tevékenykedni a csoportban – a további részek hetente, péntekenként érkeznek majd a platformra.

A Szentgyörgyi Bálint által készített A besúgó mindössze 8 részből áll, és olyan színészeket láthatunk benne, mint például Váradi Gergely (Guerilla), Patkós Márton (Napszállta, Kincsem), Szász Júlia (Seveled, Bátrak földje), Szőke Abigél (Akik maradtak), Lengyel Benjámin (Űrpiknik, Szép csendben), Varga Ádám (A Tanár, Alvilág, Viharsarok), Hermányi Mariann (Toxikoma, A tanár), Borbély Richárd (Korhatáros szerelem, Mintaapák), Márkus Luca (Egynyári kaland, Drága örökösök), Vas Judit Gigi, Thuróczy Szabolcs (Aranyélet, Drakulics elvtárs), Mácsai Pál (Terápia), Ördög Tamás (a Dollár Papa Gyermekei színi társulat vezetője), Radnay Csilla (Nyitva), Hajdú Szabolcs (Ernelláék Farkaséknál), Gyabronka József (Lajkó – Cigány az űrben, Kincsem), Funtek Frigyes (Eszmélés, Randevú Budapesten és Szabó Simon (Megdönteni Hajnal Tímeát).

Megérkezett A besúgó első hosszú előzetese, amit itt lehet megtekinteni:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás