promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Rúzsa Magdi nyáron már visszatérne? – Az anyaság első napjairól vallott
Borítókép:  TV2 Play
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az énekesnő az anyaság első néhány napjáról mesélt.

Egy hete vihette haza a kórházból a hármas ikreket Rúzsa Magdi. Lujzi, Keve és Zalán koraszülöttként jöttek a világra a terhesség 34. hetében, de szerencsére minden rendben velük. A kicsi szépen fejlődnek, de az énekesnőnek több hetet is a kórházban kellett velük töltenie.

Végül hazatérhettek, ahol Magdi alig várta már, hogy saját, nekik készített kuckójukban, a kiságyukba fektethesse őket.

„Tényleg nagyon nagy boldogság ez, egy egészen más állapot, amely mindent felülír. Naphosszat gyönyörködök bennük, azt érzem, hogy olyan erőt, kraftot adtak, amelyet még sosem tapasztaltam. Tényleg, az ember a világot is felforgatná értük”

– árulta el az énekesnő, aki először nyilatkozott a gyerekeiről.

Annyi érzelmet és ihletet adott neki az anyaság, hogy már új dalokon kezdett dolgozni fejben, de jelenleg leköti az anyaság, és minden percét élvezi.

„Azt gondolom, valóban egy kicsit más ember lettem. Amikor annak idején azt mondták mások, hogy az anyaság megváltoztatja az embert, akkor azt gondoltam, hogy ez hülyeség. De tényleg más az ember így, hogy itt van három pici élet, akikért mostantól felelős vagyok, és akikbe tényleg szerelmes vagyok. Annyira édes mind a három kis csöppség. Tényleg valahogy nemcsak a babák születettek meg, hanem született egy anya is, akinek elképesztő lett a teherbírása”

– foglalta össze Rúzsa Magdi, hogyan is érzi most magát.

Sokáig azért nem akar pihenni, a nyáron tervez visszatérni a színpadra, méghozzá egy különleges koncertshow-val.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás