promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ryan Reynolds elhozza nekünk az év sci-fijét, ráadásul egyenesen az otthonunkba – előzetes
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Már nem kell sokat várnunk Az Adam-project című időutazós sci-fire, aminek a főszereplője Ryan Reynolds.

A Netflix idén azt ígérte, hogy bekeményít, és elképesztő filmeket hoz nekünk. Nos, úgy tűnik, hogy a streamingóriás betartja a szavát, ugyanis hamarosan bemutatásra kerül Az Adam-projekt című sci-fi, amit Shawn Levy (Free Guy, Stranger Things) rendezett, és olyan remek színészek szerepelnek benne, mint például Ryan Reynolds, Mark Ruffalo, Zoe Saldana vagy Jennifer Garner.

Az Adam-projektben hősünk visszamegy az időben, hogy összeálljon a fiatalkori énjével, illetve az édesapjával, hogy közösen mentsék meg a jövőt – közben pedig nem csupán látványos, izgalmas kalandokba keverednek, hanem pár poént is elszórnak, hogy mi a lehető legjobban szórakozzunk ezen a remeknek ígérkező alkotáson.

Már fel is került a netre a film előzetese, ami olyan jól sikerült, hogy rögtön az év egyik legjobban várt alkotásává tette Az Adam-projektet, hiszen egy ilyen csapat egyszerűen nem hibázhat: Ryan Reynolds sosem hagy cserben minket, ráadásul a Free Guy bebizonyította, hogy Shawn Levy és ő remekül tudnak együtt dolgozni – szóval ezt a filmet mindenképp érdemes lesz megnézni a Netflixen.

Itt lehet megtekinteni a március 11-én érkező Az Adam-projekt magyar feliratos előzetesét:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás