promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Liam Neeson kijelentette, hogy már senkit sem akar megölni vagy megmenteni
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A színész idén lesz 70 éves, és hamarosan új filmben láthatjuk.

Liam Neeson az Elrabolva-trilógiával és egyéb akció-thrillerekkel is bizonyította, hogy nyugdíjasként is lehet valaki remek akcióhős. Júniusban azonban betölti a 70-et, és ezt az Oscar-jelöléssel rendelkező színész fontos mérföldkőnek tartja.

Jelenleg éppen legújabb filmje, a Blacklight promótálásával van elfoglalva, és ennek kapcsán beszélt arról, hogy lassan kiöregszik a verekedős-lövöldözős filmekből, bár kétségtelenül jól áll neki a bosszúálló, megtorló szerep.

„Azt hiszem, az akciófilmek korszaka számomra lassan lezárul. Ennek így kell történnie, hiszen a közönség nem hülye, és folyton arra fog gondolni, hogy ez a Liam Neeson már 70 is elmúlt, szóval valahol meg kell állnom”

– mondta az északír sztár, aki ezek szerint nem gondolt bele abba, micsoda sikereket ér el például Sylvester Stallone és a többi „nyugger” A feláldozhatók-filmekkel. A közönség nyilvánvalóan igényli gyerekkorának sztárjait, és nem különösebben törődik a korukkal.

Liam Neeson a legnagyobb szakmai sikerét a Schindler listájával érte el 1993-ban, amelyben a főszerep megformálásáért Oscarra is jelölték, de a szobrocskát abban az évben Tom Hanks vette el a Philadelphiával. Neesonnak némi vigaszt jelenthetett, hogy Oskar Schindler szerepét olyan nagyágyúkat legyőzve kapta meg, mint Mel Gibson, Kevin Costner és Warren Beatty.

Neeson jócskán betöltötte az 50-et, amikor akcióhőssé avanzsált. Jól jött számára, hogy gyerekként bokszolni tanult, az egyszerű, agresszív és fenyegető beszédmód viszont (ami az ilyen szerepekkel jár) eleinte kissé idegen volt számára.

Ami legújabb filmjét, a Blacklightot illeti, a színész elárulta, hogy az ausztráliai forgatás idején szerelembe esett egy nővel. A sztár 2009-ben síbalesetben veszítette el gyönyörű színésznő feleségét, Natasha Richardsont, és azóta nem nagyon lehetett afférokról hallani vele kapcsolatban.

„Rengeteg barátot szereztem, szerelembe is estem, de a hölgy foglalt”

– közölte szűkszavúan Neeson.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás