promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Elborzadsz: Arnold Schwarzenegger nevét el akarták venni, az első filmjében még ezzel a felismerhetetlen névvel szerepelt
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

1970-ben meg így tűnt fel.

Semmi kétség, hogy ma Arnold Schwarzenegger a világ egyik legünnepeltebb színésze, Magyarországon is több százezren ülnek oda a tévéképernyők elé, amikor a muszklifejedelem egy-egy filmjét adják. A Terminátor sztárja azonban nem mindig ezen a néven szerepelt filmjeiben, ugyanis az 1970-es első filmjében, a Herkules New Yorkban című alkotásban még nem úgy jelent meg a stáblistán, mint Arnold Schwarzenegger.

Amúgy a teljes neve Svarcinak az, hogy Arnold Alois Schwarzenegger, Hollywoodban pedig szinte azonnal kijelentették erre a névre, hogy bizony túl hosszú, egy ilyen névvel sokkal nehezebb sztárrá válni.

Aztán rögtön ajánlottak is valami mást.

Arnold Strong lett Arnold Schwarzeneggerből, merthogy ez sokkal egyszerűbb, kimondani is sokkalta könnyebb, így pedig a közönség is jobban meg fogja majd jegyezni. A filmben amúgy a színésznek még nagyon erős akcentusa van, így ezért is érdemes lehet megnézni, még nem a kiforrott Arnold Schwarzeneggert látjuk benne. A csetlő-botló első szerep pedig rímel a film modnanivalójára is.

A történet szerint ugyanis a Herkulest, azaz Arnold Schwarzeneggert apja, Zeusz a Földre küldi, hogy tanuljon az emberektől, ám folyton bajba kerül a zemberek világába a naivitása miatt.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás