promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Végre kiderült, hogy miért nem készült el soha a Tobey Maguire-féle Pókember 4
Borítókép:  Pókember/Peter Parker szerepében Tobey Maguira / Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Sokáig úgy volt, hogy 2011-ben bemutatják Tobey Maguire-rel a Pókember 4-et, de a projekt végül a rajongók legnagyobb bánatára széthullott – már tudjuk, hogy miért.

2002-ben került a mozikba a Sam Raimi által rendezett Pókember című film, amiben Tobey Maguire alakította a legendás szuperhőst. Az alkotás hatalmas siker lett, így természetesen még két folytatást kapott, amik szintén rengeteg pénzt hoztak. Nem is volt kérdés, hogy jön a negyedik rész, de végül nem lett belőle semmi, és sokáig senki sem tudta, hogy ennek mi volt az oka – egészen idáig.

Most kiderült, hogy pontosan mi zajlott a háttérben:

Sam Raimi nem csupán a 4. részt szerette volna elkészíteni, hanem az 5. illetve 6. filmet is, és ebben állítólag a stúdió, illetve Tobey Maguire is partner volt. A Zodiákus forgatókönyvírója, James Vanderbilt el is kezdett dolgozni a történeten, amiben állítólag Mysterio, a Gyík és a Keselyű is feltűntek volna, ráadásul közben az is kiderült, hogy 2011 májusában lett volna a bemutató – viszont különböző problémák miatt nagyon lassan lett csak kész a végleges forgatókönyv, amivel sajnos Sam Raimi nem volt megelégedve, ráadásul úgy érezte, hogy túl kevés ideje lenne elkészíteni az alkotást, így kiszállt a projektből, ami ezek után pillanatok alatt széthullott.

A stúdió nem akarta összekaparni a darabjaira esett Pókember 4-et, amiért már amúgy is elképesztően sok pénz járt volna Tobey Maguire-nek, így megszületett a döntés: ideje hátra hagyni az addigi trilógiát, és jöhet egy kis vérfrissítés – ekkor jelentették be A csodálatos Pókembert, amiben már Andrew Garfield kapta a főszerepet.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás