promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megrendítő: a 75 éves Demjén Ferenc ezt a magyar előadót soha nem fogja tudni elengedni
Borítókép:  MTI Fotó: Mohai Balázs
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Ez lesz a 22. alkalom, hogy Demjén Ferenc megtölti az Arénát.

Demjén Ferenc a mai napon lett 75 éves. A Kossuth-díjas magyar énekes és dalszövegíró továbbra is a magyar zenei élet meghatározó alakja.

Már nagyon várja, hogy december 30-án visszatérhessen a színpadra. Az előadó azt ígéri, hogy egy felejthetetlen koncertet fognak összehozni az Arénában. A születésnapján sem akar pihenni, hanem készül a fellépésre.

Sokszor eszébe jut Kóbor János, aki legutóbb az Arénában még ott állt mellette Balázs Fecóval, de van egy előadó, akit abszolút nem tudott elengedni, és minden nap vele álmodik.

„Somló Tomit sem engedtem el soha, mindennap álmodok vele. Vitatkozunk, hülyéskedünk, ahogy annyi éven át, bosszantjuk, piszkáljuk egymást a legnagyobb szeretetben. Nem véletlen, hogy a 75. születésnapomra megjelent könyv egyik főszereplője is ő. Folyton belebeszél, fújja a magáét, próbál piszkálni, kikezdeni velem. Én meg persze nem hagyom”

- nyilatkozta a Borsnak az előadó.

Demjén beszélt a koronavírus-járványról is, amit az elején próbált nem komolyan venni, de aztán hamar észbe kapott, és alig várta, hogy megkaphassa a vakcinát.

„Nagyon megérintett minden tragédia, nagyon sok barátom, kollégám, ismerősöm halt meg a koronavírustól. Olyanok is, akiknek nem volt alapbetegsége, amivel összefügghetett volna. Szerencsére már látni, hogy az oltások következtében lassan, de biztosan kezd visszahúzódni a járvány”

- tette hozzá a lapnak az előadó.

Demjén Ferenc tehát két év után visszatér, és egy felejthetetlen bulit ígér mindenkinek, aki ott lesz az Arénában december 30-án.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás