promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Eszenyi Enikő visszatért és ragyog! - Új életet kezdett a Vígszínház egykori igazgatónője
Borítókép:  YouTube.com/VárszínházKisvárdai (screenshot)
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Eszenyi Enikő megszelídült - régi életútja új vágányra terelődött és boldogságra talált a vidéki környezetben.

Eszenyi Enikő tavaly botrányok között távozott a Vígszínház igazgatói posztjáról, de ma már sugárzik a vidámságtól. A régi beosztottjai zsarnoknak, agresszívnek tartották, az új munkatársai imádnak vele dolgozni - sőt, a kollégák kedvencévé vált. 

A színésznő és rendező vidéki életmódra váltott: Kecskemétre költözött, ott kezdett új életet, ugyanis új darabján, a Cirkuszhercegnő előadásán munkálkodnak.

„Itt, Kecskeméten nagyon jó csapat van, nagyon örülök, hogy itt vagyok”

- osztotta meg magáról több hónapos csend után Eszenyi Enikő, aki azután tért vissza, hogy szülővárosában, Csengeren húzódott meg sokáig.

Az elején úgy tűnt, hogy ráégett a köztudatban szinte lemoshatatlan agresszor jelző, így senki nem akar majd vele dolgozni. Később aztán apránként kezdte újraépíteni magát, és nagy változásokat eszközölt - még a haját is kékre festette.

„Mindenkivel nagyon kedves, szinte cuki, mindenkinek odaszól egy-egy dicsérő, kedves szót, akárhol jár, mindig nagyon mosolyog. Persze ez betudható annak is, hogy a balhé után kínosan kell ügyelnie arra, hogy ne vádolják meg megint azzal, hogy valakivel csúnyán viselkedik”

- árulta el egy kecskeméti Katona József színháznak dolgozó személy egy interjú alatt.

Eszenyi Enikőnek manapság tényleg oda kell figyelnie arra, kivel hogyan viselkedik, hiszen nem engedheti meg magának az újabb kínos eseteket. 

„Ma tényleg kell súlyoznom, mert a telefont tudni kell tartanom felfelé és minél messzebbre, hogy ne legyen csúnya a fejem tőle”

- mondta magát is kinevetve, humorosan a színésznő az oldalára nemrég kikerült videójában. 

Az újdonsült Eszenyi Enikő sportolni is jár rendszeresen és remekül érzi magát vidéki környezetében.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás