promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Itt helyezik örök nyugalomra Kóbor Jánost - teljesül a legendás zenész végakarata
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A végakaratának megfelelően helyezik örök nyugalomra.

A Blikk értesült róla, hogy az Omega-együttes legendás énekesét, a hétfőn elhunyt Kóbor Jánost végakaratának megfelelően helyezik majd örök nyugalomra. A zenész hamvait a Balatonba szórják majd, a család az erre vonatkozó engedélyeket már meg is kapta a lap értesülései szerint.

Kóbor János ugyanis már életében kikötötte azt, hogy milyen gyászszertartást szeretne, erről pedig már korábban kiderült pár részlet.

Mecky valóban nem akart temetést. Azt mondta, nem akarja, hogy a földi maradványai egy sírban pihenjenek, a hamvasztás egyszerűbb, gyorsabb. Azt pedig külön kérte, hogy a hamvait a Balatonba szórják - nyilatkozta a Blikk-nek, Trunkos András, az Omega-zenekar menedzsere.

Korábban a Promotions.hu több cikkben is megemlékezett az Omega-együttesről és Kóbor Jánosról, akik beírták nevük nemcsak a magyar és a nemzeti rockhistóriába, de visszavonhatatlanul a magyar kultrúrára is elképesztő hatást gyakoroltak.

Nélkülük a magyar kultúra nem lenne az, ami ma. Leghíresebb számuk, a Gyöngyhajú lány, pedig még egy olyan kis országot is örökre meghódított, mint Izland.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás