promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Botránnyal kezdődött A Nagy Ő: olyan lány is indult a műsorban, akivel Tóth Dávid előtte már randizgatott – Vágni lehetett a feszültséget!
Borítókép:  TV2/A Nagy Ő - Bachelor
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Lehet, hogy Dóritól is búcsúzunk, de az csak a második részből derül ki.

December 5-én közel kétórás bevezető műsorral elindult A Nagy Ő – Bachelor című párkereső reality negyedik hazai évada a TV2-n. A főszereplő Tóth Dávidnak 21 lány közül kellene megtalálnia az igazit. Hát, nem lesz könnyű dolga!

Nagy előnye a valóságshow-nak, hogy zömmel nem szőke szilikonbabák, hanem valóban hús-vér, egyedi karakterrel rendelkező huszonéves és némileg érettebb nők szerepelnek benne.

Az egyikük, Kohán Anita egyenesen a sármos kajakos múltjából bukkant fel, rettentő kínos és feszélyező pillanatokat okozva neki.

A 31 éves modell volt vasárnap este „a kavics a cipőben”, aki a romantikusnak ígérkező bemutatkozó ceremónián alaposan felkavarta az állóvizet. Dávid köpni-nyelni nem tudott, amikor a műsor elején meglátta, de ez semmi volt ahhoz a botrányhoz képest, amit a nő később okozott.

Fotó: TV2/A Nagy Ő - Bachelor

Anita ugyanis egyszerűen félbeszakította a Nagy Ő és Lili ismerkedő beszélgetését, hogy maga telepedjen a lány helyére. Mint kiderült, tavaly két privát randin vett részt Dáviddal, és a srác nem zárta le egyértelműen a bimbózó kapcsolatot.

„Azért jöttem, hogy megkérdezzem, lehet-e újabb esélyem. Nem szeretem a befejezetlen ügyeket”

– indokolta meg türelmetlen viselkedését Anita. Amit persze Dávid nem vett jó néven, a műsorban először láthattuk kizökkenni a romantikus, de határozott fickó szerepéből.

„Bocs, de ne most mélyítsük el ezt a beszélgetést”

– mondta a lánynak kínos mosolygással, később pedig annyit közölt a kamerának, hogy nem lett felhőtlenül boldog ettől a váratlan találkozástól. Pedig akkor még nem ismerkedett meg közelebbről Dórival, aki szintén agresszívan repült rá a férfira.

Fotó: TV2/A Nagy Ő - Bachelor

A 30 éves sminkes mindenkit letaposott a környezetében, és már kész tervvel érkezett Dávid elcsábítására. Úgy gondolta, hogy rögtön az első éjszakán kicsikar belőle egy meghitt tóparti sétát, de a férfi meglepően gyorsan átlátott rajta.

„Te egy különleges nő vagy, de… És itt jön egy nagy DE. Nagyon töröd magad, alig hagyod szóhoz jutni a többieket. Szerintem jobb lenne, ha nem akarnád túlságosan, hanem egyszerűen csak hagynád, hogy a dolgok megtörténjenek”

– rendezte le meglepő érettséggel Dávid a lányt. Mindenesetre Dórit benne hagyta a Top 16-ban, miközben a szintén rámenős Anita ott volt abban az első ötös csoportban, akiktől a Nagy Ő kénytelen volt rögtön az elején elbúcsúzni.

„Most már nyugodt szívvel tudok távozni, végre lezártuk az ügyet. Úgy tűnik, nincs közös jövőnk”

– látta be a vereségét Anita. De hogy Dórival mi lesz, arról egyelőre fogalmunk sincs, mert az újabb négy lányt „kiszóró” első Rózsaceremónián éppen azt nem mutatták, kit válogat be még Dávid a villában maradó 12 lány közé.

Az első rózsát a 29 éves Annabella kapta, bevallottan azért, mert ő áll most a legközelebb Dávid szívéhez. De forró ölelést kapott két anyuka is (Anita és Fanni), hogy Dóri pedig kap-e egy utolsó esélyt, az a második részből kiderül – hétfőn este 21:15-től, a Farm VIP után.

Fotó: TV2/A Nagy Ő - Bachelor

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás