promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Egy kis magyar faluban született a Hollywood-i filmgyártás egyik megalapítója - Erre sosem gondoltál volna
Borítókép:  Profimedia/Zukor Adolf (jobbar)
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Mi magyarok, minden nagy dolog születésénél ott voltunk.

Kevesen tudják, de Hollywood egyik megalapítójaként Zukor Adolf is emlegetni szokták, a magyar származású producer és filmgyáros pedig egy manapság kevesebb mint 2000 főt számláló, kis Borsod-Abaúj-Zemplén megyei községben, Ricsén született. 1873-ban Zukor születésekor, még Trianon előtt Ricse Zemplén vármegyéhez tartozott.

A nagyközség egyik nevezetessége a kivándorolt híresség által adományozott Juhász-kút.

Ő az egyik azon hírességek panteonjában, akik az egészestés filmet népszerűvé és profitábilissá tették. Hihetetlen érzéke volt a filmgyártáshoz, jól ötvözte a művészetet és a vállalkozószellemet, illetve az üzletet is. Később a "filmgyártás Napóleonjának" is hívták őt.

A filmiparban eltöltött szolgálatáért 1931-ben az Akadémia tiszteletbeli Aranyszoborral jutalmazta őt, amelyen az áll, hogy "az amerikai játékfilm atyja".

Zukor 15 évesen vándorolt ki szüleivel az Egyesült Államokba, méghozzá a későbbi világsztár Tony Curtis szüleivel együtt. Kezdetben takarított és kifutófiúként dolgozott, de hatalmas álmai voltak. Később Chicagóban nyitott szatócsműhelyt, majd a talpraesett fiú megismerkedett a filmezéssel is, amelyben azonnal hatalmas gazdasági potenciált látott.

1912-ban óriásit dobbantott, amikor megvásárolta a a Sarah Bernhardt főszereplésével készült Erzsébet királynő című francia film forgalmazási jogát. Később Los Angeles külvárosában, Hollywoodban egy narancsfarm gazdasági épületéből alakította ki első stúdióját. A Paramount Pictures története pedig 1916-ban kezdődött.

Zukor Adolf életművéért 1949-ben Oscar-díjat vehetett át.

(Forrás: Múltkor, Wikipedia)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás