promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A mi kis falunk sztárjaival mutatják be Budapesten a nagy sikerű angol színdarabot
Borítókép:  Tóth Anett
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A nagy sikerrel bemutatott darab ezúttal Budapesten először lesz látható szeptember 22-én és 24-én. A Manna és a Szentendrei Teátrum támogatásával létrejött előadás a kortárs angol író Dennis Kelly: Árvák című darabját keltette életre Horváth János Antal rendezésében. Az égető társadalmi problémákat is felmutató előadásban Lovas Rozit, Lengyel Tamást és Molnár Áront láthatja a közönség a Radnóti Tesla Labor színpadán.

Az alkalmi társulat már a tavasz folyamán kezdett dolgozni az előadás megvalósításán. Horváth János Antal fordította Dennis Kelly darabját, és Tóth Réka Ágnes dramaturggal készítették el a magyarországi bemutató szövegkönyvét. Az előadást a Radnóti Színház Tesla Laborban próbálták, ahol októbertől rendszeresen látható majd a produkció.

„Dennis Kelly szövegében az fogott meg a legjobban, hogy egyszerűen nem tudtam letenni, és miután befejeztem hetekig még a fejemben volt, és ezt egy valószínűsíthető nézői reakcióként fogtam fel. Olyan hihetetlenül izgalmas dramaturgiával és okos dialógokkal beszél egy égető társadalmi problémáról, ami észrevétlenül köti le a nézőt és gondolkodtatja el. A magam részéről azt gondolom, hogy az előadás nagyon szórakoztató, van benne egy jó adag humor, - humor nélkül talán nem is érdemes színházat csinálni, - ezen felül egy lebilincselő krimi, aminek a középpontjában egy fontos társadalmi kérdés áll. Minden adott egy teljeskörű, igazi színházi élményhez”

 – mondja Horváth János Antal rendező.

Danny és Helen ünnepi vacsorára készülődnek, amikor belép Helen öccse, Liam, csurom véresen. Dennis Kelly kamaradrámája egy lebilincselő krimi történetén keresztül mesél az előítéletekről, a gyűlöletkeltésről, a társadalmi rétegek szétszakadásáról, a társadalomban pattanásig feszülő félelemről és bizonytalanságról, vagyis arról, ami a legjobban meghatározza a mindennapjainkat. Szereplőinknek nem biztos, hogy van feloldás, de a nézőknek még lehet.

Az előadásra az alábbi linken válthattok jegyet: https://radnotiszinhaz.jegy.hu/program/arvak-124818/728178

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás