promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Vérpezsdítő dolgok derültek ki a Disney Predator-filmjéről
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Már ezerrel készül az új Predator a Disney égisze alatt, és nagyon úgy tűnik, hogy végre egy igazán jó filmet kapunk.

1987-ben mutatták be Arnold Schwarzenegger főszereplésével a Ragadozó – Predator című akció/sci-fit, ami szinte egyből klasszikus lett a benne látható hátborzongató lény, és a kőkemény erőszak miatt. Az évtizedek alatt jött pár folytatás, de egyik sem ért fel az eredeti filmhez, ráadásul a 2018-as negyedik rész csúfosan meg is bukott – közben pedig a Disney-nél landoltak a jogok, így kérdésessé vált a széria jövője.

Nemrég kiderült, hogy a Cloverfield Lane 10 zseniális rendezője, Dan Trachtenberg egy új Predator-filmen dolgozik, bár eredetileg az volt a terve, hogy ez titok marad, és majd csak a moziban tudják meg a nézők, hogy valójában milyen alkotásra is ültek be – de akármennyire is elképesztő volt ez az ötlet, a szivárgások miatt ennek sajnos már lőttek.

Most újabb információk láttak napvilágot, ugyanis a jelen állás szerint Skulls, vagyis Koponyák munkacímmel rendelkező alkotás kétharmadát már le is forgatták, ráadásul állítólag a múltban játszódik, és az első gyilkos fenevad Földre érkezéséről fog szólni, akivel egy fiatal harcoslánynak kell megküzdenie.

Az egyik producer, John Fox szerint az új Predator visszatér a gyökerekhez, és az ember, illetve a szörnyeteg ádáz, okos csatájáról fog szólni, miközben hangulatban Leonardo DiCaprio filmjét, a Visszatérőt idézi meg – ez pedig több mint bizalomgerjesztő, hiszen ezek alapján pontosan tudják, hogy mit csinálnak, Dan Trachtenberg pedig tökéletes választás volt, hogy új életet leheljen a szériába.

A bemutató dátumáról még nincs hír, de ha továbbra is így haladnak, akkor talán még idén, de legkésőbb jövőre láthatjuk a végeredményt – jó eséllyel a Disney+-on.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás