Olyan pocsék az új Space Jam, hogy kínozni lehetne vele – kritika

1996-ban minden kölyköt megbabonázott a Space Jam – Zűr az űrben című film, ugyanis azt a két dolgot kombinálta, ami akkoriban nagyjából minden gyereket foglalkoztatott: a meséket, és a világ legjobb kosarasát, Michael Jordant. Szinte az összes kisfiú gyűjtötte a kosaras kártyákat, meg persze nézte a Bolondos dallamokat Tapsi Hapsival, így nem csoda, hogy a Warner Bros. stúdió világszerte több mint 250 millió dollárt kaszált az alkotással.

Fura, de csak most, 25 évvel később jött a folytatás/újrakezdés Space Jam: Új kezdet címmel, amiben Michael Jordan helyett a kosárlabda aktuális királya, LeBron James szerepel. A történet szerint hősünket és a fiát beszippantja egy digitális világ gonosz vezére (Don Cheadle), és csak úgy juthatnak ki onnan, ha megnyernek ellene egy kosármeccset – és persze a Bolondos dallamok figurái lesznek az NBA sztárjának csapattársai.

Kezdjük ott, hogy ez egy gyerekfilm, de annak is rossz, mivel felnőttként fájdalmasan nézhetetlen, mégis olyan gondolatokat és üzenetet próbál közvetíteni, ami nem a kicsiknek, hanem a nagyoknak szól: hagyd érvényesülni a gyerekeidet, és ne erőltesd rájuk azt, amit nem akarnak – de akkor mégis mi értelme van ennek a filmnek? Semmi.

_{Kép: Space Jam: Új kezdet / Profimedia}

LeBron James akkor sem tudna színészkedni, ha az élete múlna rajta, szegény Don Cheadle pedig annyira próbálja megmenteni az amúgy remek alakításával ezt a pocsék alkotást, hogy rendesen megsajnáljuk őt – Tapsi Hapsiék meg szokás szerint rettenetesen idegesítőek, és egy pillanatra sem érezzük a jelenlétük szükségességét, ami nagyon szomorú, mert elvileg ők lennének a film egyik legfőbb mozgatórugói.

Már az sem sikerül a rendezőnek, Malcolm D. Lee-nek, hogy kicsit is átérezzük az apa-fia kapcsolat drámáját, ráadásul még a humort sem kezeli jól – cserébe rohadt kellemetlenül érezzük magunkat az idióta „poénok”, és felesleges kikacsintások miatt, szóval szinte minden sebből vérzik a végeredmény, amiből árad a kétségbeesés bűze.

A film gyakorlatilag egy nagy, gátlástalan, undorító reklám, ami először LeBron Jamest sztárolja feleslegesen a fellegekig, utána pedig a Warner Bros. kínálatát nyalja fényesre – csak az a kérdés, hogy egy gyerekeknek szánt, extrém egyszerű és buta alkotásba minek raktak utalásokat egyebek között a Trónok harcára, Az apácára és a Mátrixra.

_{Kép: Space Jam: Új kezdet / Profimedia}

Ennek a műnek egyáltalán nem kellett volna megszületnie, mert a régi rajongóknak hatalmas csalódást okoz, a mostani közönség pedig valószínűleg nem fogja értékelni, hogy ennyire hülyének nézik őket az alkotók. És az a legrosszabb az egészben, hogy olyan szinte alázza folyamatosan az agyunkat ez a film, hogy a végére már-már fel tudunk nevetni pár beszóláson – de utána rögtön ráül a lelkünkre a bűntudat.

A Space Jam: Új kezdet egy csillogó-villogó, látványos, gyönyörűen elkészített förtelem, amiben nincs se szív, se lélek, ráadásul még szórakozni sem lehet rajta – bár biztos, hogy akadnak majd olyanok, akik katasztrófaturistaként élvezni fogják LeBron James „színészi” szenvedését, és a Bolondos dallamok karaktereinek agyhalott gegjeit.

Aki teheti, kerülje el távolról ezt a filmet, mert szinte kínozni lehet vele, és olyan cringe-faktort szabadít ránk, hogy az egyenesen ártalmas szellemileg. A Warner Bros. szégyellheti magát, hogy mindezt halál lazán megpróbálta lenyomni a torkunkon, amikor sokkal kevesebb energiába telt volna egy átlagos családi fantasyt csinálni, ami legalább nézhető – mert a Space Jam: Új kezdet sajnos még egyszer is sok.