promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Jeges pokol-kritika: Liam Neeson hidegre tesz mindenkit a jégen
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Megérkezett Liam Neeson új akciófilmje, a Jeges pokol a mozikba, és bizony kellemesen hűsítő élményt nyújt ebben a nyári hőségben. Spoilermentes kritika.

Liam Neeson már évek óta ígérgeti, hogy nem vállal be több akciófilmet, mert érzi, hogy kiöregedett a bunyókból. Az idős akciósztár 2015-ben mondta először, hogy két év múlva hátrahagyja ezeket a szerepeket, ahhoz képest azóta is folyamatosan érkeznek a kisebb-nagyobb költségvetésű akciófilmek, az ő főszereplésével.

Idén már a második Liam Neeson zúzást élvezhetjük, hiszen néhány hónapja már szembekerült egy mexikói drogkartellel a The Marskman-ben. A színész viszont most Kanada legveszélyesebb jégútjainak vág neki a Jeges pokol-ban.

A történet szerint egy észak-kanadai gyémántbánya beomlik, a föld alatt rekedt bányászoknak pedig mindössze 30 órára elegendő oxigénjük maradt. Így aztán egy kamionos csapat indul neki Kanada jégútjainak, hogy fúrófelyeket juttassanak el a bányákhoz, amelyekkel ki tudják szabadítani a bányászokat. Az idő vészesen fogy, ráaádsul vannak, akik bármit megtennének azért, hogy megakadályozzák a küldetés sikerét.

Liam 'Nem vállalok több akciófilmet' Neeson tehát újra egy akciófilmben, ami egyben egy kalandos road movie is, és ugyanazt hozza, mint az eddigi produkciói. Szórakoztató egyszernézős film, ami a helyszíne miatt kellemesen hűsítő filmélményt nyújt ezekben a kibírhatatlan, forró napokban.

Liam Neeson ezúttal sem okoz csalódást, most is bebizonyította, hogy 69 évesen is halálosabb egyszemélyes hadsereg tud lenni, mint például a vele egyidős (h)arcművész, Steven Seagal. Persze ezúttal sem kapott jól kidolgozott karaktert, de ez bármelyik másik szereplőről ugyanúgy elmondható. A Jeges pokol a mindennapok hőseinek állítja be a kamionos mentőcsapat tagjait, ami önmagában akár elég is lenne, ha nem lenne az összes karakter érdektelen és üres. Laurence Fishburne is csak húzónévnek van a filmben, pedig egy másik szerepben komoly ellenlábasa lehetett volna Neeson karakterének.

Mivel a történet telis-tele van kartonkarakterekkel, a veszélyes úttal járó emberáldozatok sem érintenek meg minket, ami elég nagy baj, hiszen egy ilyen akcióelemekkel megspékelt road movie megköveteli a feszültséget és a drámát, amihez prímán asszisztált volna a jeges, hideg környezet, de a rendező, Jonathan Hensleigh, aki saját forgatókönyvéből dolgozott, megelégedett azzal, hogy egy fagyos kamionhajszát készítsen napjaink egyik legnépszerűbb akcióveteránjával.

Persze jól tudta, hogy ez önmagában kevés lenne, így adott a történetnek egy kis súlyt azzal, hogy beleírta a cselekménybe a bajba jutott bányászokat, akiknek vészesen fogy az idejük és vele együtt az oxigénjük. Hogy ne feledkezzünk meg az akció tétjéről, a rendező folyamatosan be-bevágja a bányászokat, akikért ugyancsak nem tudunk izgulni, mert nem egyebek, mint lelketlen kellékei a produkciónak.

Ettől eltekintve a Jeges pokol egy hangulatos egyszernézős film, amivel Liam Neeson újfent megmutatja, hogy van még benne spiritusz, és bírja még szuflával, szóval biztosra vehetjük, hogy a színész nem ezzel zárta le akciófilmes pályafutását; és amíg ő bírja erővel, addig mi is örömmel fogadjuk, bármivel is rukkoljon elő legközelebb.

A film július 22-től megtekinthető a magyar mozikban.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás