promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Török tévésorozatok kulisszatitkai
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Páratlanul sikeresek az egész világon, de nem szeretik, ha szappanoperáknak hívják őket.

Amerika és Ázsia után/mellett néhány éve Európa is elkezdett globális érdeklődést kiváltó szappanoperákat készíteni. A törökök váratlanul nagyot robbantottak ezen a téren, és a titkukat természetesen minél többen meg akarják fejteni.

„Először is, állapodjunk meg abban, hogy ne nevezzük ezeket a sorozatokat szappanoperáknak”

– tett egy furcsa megállapítást Arzu Ozturkmen egyetemi tanár a török titkot leleplezi kívánó Guardian újságírójának. A professzor szerint a történetek nem telenovellák, ők inkább a „dizi” kifejezést használják rájuk (ez a televizyon dizileri, vagyis tévésorozat rövidítése).

Jellegzetességük a különleges történetmesélés, a hosszabb szünetek alkalmazása, a zene, a végtelenített sztoriszövés, az óriási szereplőgárda (akár 50 fővel is dolgoznak egyszerre), és úgy tűnik, mindez nagyon bejön az embereknek, éljenek bárhol a világon. Ma már Törökország a második legnagyobb műsorforgalmazó az Egyesült Államok után.

A történetekben a következő dramatikai elvek alkalmazására törekednek:

  • Ne adj fegyvert a hősöd kezébe, mert baj lesz belőle.
  • A dráma középpontja mindig a család.
  • Egy kívülálló okozza mindig a felbolydulást.
  • A szerelem mindig fájdalmas, és az sem gond, ha tragédiával végződik.
  • Egy jó kis szerelmi háromszög mindig belefér a sztoriba.

Az első nagy sikert a Szulejmán (eredetileg: Muhteşem Yüzyıl, vagyis Káprázatos évszázad) című, 2011-től 2014-ig vetített főműsoridős televíziós sorozat jelentette, amely Törökország nézőközönségének harmadát ültette rendszeresen a képernyők elé. 130 fő dolgozott a produkción, és egyedül a kosztümökön 25 ember ügyködött.

Jelenleg a török kormányzat úgy számol, hogy 2023-ban a „dizi” sorozatok már egymilliárd dollárt hoznak a konyhára, vagyis egyértelműen fontos exportcikkekké váltak. A Forbes szerint eddig a Çukur (Gödör) című sorozat a csúcstartó, amely bő 58 millió török líra (vagyis 2 milliárd forint) bevételt termelt.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás