promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Támad a Zs-kategória: jön a Godzilla Kong ellen gagyi, olcsó koppintása – előzetes
Borítókép:  movieweb.com
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A már-már szórakoztatóan pocsék koppintásairól ismert Asylum stúdió kezelésbe vette Godzilla Kong ellen című epikus látványfilmet, a végeredmény pedig természetesen félelmetesen igénytelen lett.

Aki ismeri az Asylum stúdiót, az pontosan tudja, hogy az „annyira sz*r, hogy már jó” helyett az „annyira sz*r, hogy muszáj innom valamit” illik a munkáikra leginkább, hiszen nagyjából abból élnek, hogy sikeres filmeket koppintanak le, csak jóval olcsóbban és gagyibban: Legenda vagyok helyett Omega vagyok, Transformers helyett Transmorphers – na meg olyan saját produkciókkal is büszkélkedhetnek, mint például a Titanic 2, vagy a Gyilkos cápa vs. óriáspolip.

Az Asylum most nagyon bátor volt, ugyanis az év legnagyob mozis sikerére, a Godzilla Kong ellenre ugrott rá, és elhozta nekünk az Ape vs Monster, vagyis a Majom a Szörnyeteg ellen című, természetesen vállalhatatlanul förtelmesnek tűnő alkotást, amiben egymásnak feszülnek a diszkont áron vásárolt digitális dögök – persze csak azért, hogy mi jól szórakozzunk, miközben aggasztó mennyiségű alkohollal próbáljuk annyira lezsibbasztani az agyunkat, hogy ténylegesen végig tudjuk nézni a művet.

A jelenleg még bemutató dátummal nem rendelkező Ape vs Monster szereplői között ott van az az Eric Roberts is, aki tavaly interjút adott nekünk, és még A sötét lovagban is feltűnt, szóval van kit sajnálnunk, ugyanis az előzetes alapján ez tényleg egy igazi büntetés lesz, így jobban tesszük, ha már most felkészítjük a májunkat és a haverokat, mert ez nem lesz piskóta:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás