promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Feltárul a kiskutyák szőréből bundát készítő Szörnyella de Frász múltja
Borítókép:  YouTube
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Íme minden, amit tudni lehet a Disney baljós hangulatú, élőszereplős eredettörténetéről, amely feltárja gyerekkorunk egyik legijesztőbb gonosztevőjének, a kiskutyák szőréből bundát készítő Szörnyella de Frásznak a múltját.

A Disney legújabb élőszereplős nagyjátékfilmje az előzetesek alapján egyelőre leginkább a Demónához hasonlítható. A hírhedt gonosztevőt egy teljesen új nézőpontból mutatja be a stúdió, így téve divatosabbá egy olyan karaktert, aki felett már jócskán eljárt az idő. 

Az új film története évekkel azelőtt játszódik, hogy Szörnyella megpróbálta volna megnyúzni a 101 dalmatát azzal a céllal, hogy ruhát készítsen a bundájukból. A történet az 1970-es évek Londonjában játszódik, Szörnyella ekkor még egy fiatal, ambiciózus nőként jelenik meg, akit Estella néven ismernek az emberek. Bimbózó divattervezőként Estella munkát kap von Hellman bárónő és divatmester házában, a két hölgy kapcsolata azonban nem úgy alakul, ahogy azt várták. Röviden a film a két nő párharcát mutatja be, valamint azt a folyamatot, hogy hogyan veszítette el a mások iránti együttérzését Szörnyella. És persze a divatról is szó esik.

A szereplőgárda exkluzívabb, mint a Met Gála névsora: ahogy azt tudni lehetett, az ördögi antihőst Emma Stone fogja alakítani, Emma Thompson pedig a divat régi iskoláját képviselő bárónő szerepét játssza el. Az Oscar-díjas Emmáink mellett Joel Fry és Paul Walter Hauser alakítják Szörnyella csatlósait, Jaspert és Horace-t. A kamera mögött Craig Gillespie áll (az Én, Tonya c. film rendezője), akir Dana Fox és Tony McNamara forgatókönyvéből dolgozott.

A film sajnos az eredeti tervektől eltérően Magyarországon valószínűleg mostanában nem kerül mozikba, helyette a Disney+ streaming szolgáltatón debütál, május 28-án.

Jó hír viszont, hogy hamarosan Magyarorszégon is elérhető lesz a Disney+.

„Marta Szafranska, a Disney regionális részlegének vállalati kommunikációs igazgatója elmondta, hogy régiós terjeszkedés zajlik, Magyarország pedig a Disney közép-kelet-európai régiójának a része. A Ziro.hu szerint korábban azt közölték, hogy Közép- és Kelet-Európában a 2021-es pénzügyi évben indulhat a szolgáltatás, viszont az igazgató jelezte, hogy a „pénzügyi év" náluk októberben startol.”

– számolt be róla nemrég az Origo.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás