promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Sanzonnal is jelentkezik az újjáalakult Tárkány Művek
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az együttes új albuma a bluestól a rockig merítkezik a világzenei műfajokban, miközben nem felejtik népzenei gyökereiket. Az új dalok rendhagyó módon kerülnek a nagyközönség elé, első körben a sajtón és a közösségi médián keresztül, majd a webáruházakba és remélhetőleg hamarosan koncertek formájában is. A Tárkány Művek sanzon dala, a Nem érdekel a cikkben nézhető meg.

Megújult a Tárkány Művek, nincs dob, nincs szaxofon, de van gitár és vokál: Fekete Bori énekel, Hámori Máté gitározik, Fekete Márton brácsázik, Molnár Péter bőgőzik, állandó vendégművészük Viszkeleti Júlia pedig énekel. És természetesen Tárkány-Kovács Bálint cimbalmozik és szöveget ír, dalokat gondol újra, ilyen a lejjebb látható és hallható Nem érdekel című szám is, melynek megszületéséről lejjebb vall a szövegíró.

Jazz, népzene, blues, folk rock stb.

A sanzon egyébként egy új „album” előfutára is, melynek dalai a sajtóban és a Tárkány Művek közösségi média csatornáin fognak bemutatkozni az elkövetkező hetekben. A hét zeneszám a bluestól (Dunának, Mississippinek egy a hangja jeligére) a sanzonon át öleli fel a világzenei stílusokat megtartva a Tárkány Művekre jellemző jazzes és folk hangzást.

Így született a Nem érdekel című dal

„Amikor meghallottam a Zaz Je veux című dalát azt éreztem, de hiszen ez olyan, mint egy Tárkány nóta, ezt meg kell csinálni. Aztán mégis egy másik zenekar számára írtam rá szöveget két éve, ám az sajnálatosan föloszlott, mielőtt egy albumot kiadhatott volna. A dal fiókban hevert egy évig, aztán a Tárkány Művekben kedvezően alakultak a dolgok, a zenekar új lendületet kapott, elkezdtünk dolgozni egy új repertoáron, új lemezen, így végre a dal is előbújhatott a fiókból, és valóra válhatott. A dal egy szemtelen francia fruska fricskája, ebből lett egy dal magyarul a szabadságról, az elvárásokról, a képmutatásról és a valódi örömről” – mondta el Tárkány-Kovács Bálint.

Ez várható a Tárkány Művek új albumától

„Az albumhoz kacsát együnk, combot vagy mellett, igyunk hozzá jó vörösbort, kadarkát, és gyűjtsünk magunk köré barátokat, hallgassunk és beszélgessünk. Ha erre nincs módunk, fektessük le a gyerekeket, rakjunk tüzet, vagy gyújtsunk gyertyát, hozzunk föl egy rozét a pincéből, kékfrankost, töltsünk, indítsuk el a lemezt, vegyük ölbe az asszonyt a fotelben, hallgassunk meg pár dalt, majd ha elzsibbadt a lábunk, kérjük meg, üljön inkább a kanapéra, és meséljük el neki milyen volt, amikor belészerettünk” – szintén a frontember tolmácsolása.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás