promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Jean-Paul Belmondo még húsvétkor is bunyózik, te pedig röhögsz rajta
Borítókép:  Port.hu
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A húsvét előtt egy igazi klasszikust poroltunk le, ami még mindig baromi szórakoztató és zseniális.

Számomra a mai napig érthetetlen, hogy a húsvéti filmek zöme miért bibliai történetekre épülő alkotások; persze magát az okot értem, de a logikát nem. Jézus Krisztus szenvedéstörténetéből rengeteg feldolgozás készült, amelyeket előszeretettel adnak le a TV-ben húsvétkor; nem beszélve az egyébként kortalan és korszakalkotóan zseniális Ben-Hur című filmről, ami ugyancsak előkerül minden évben.

Viszont vajmi kevés az olyan film, aminek nincs köze a Szentíráshoz. Ha valaki egy ünnep idején játszódó filmet akar csinálni, sokkal inkább választja a karácsonyt, mint a húsvétot. Kevin például egyszer sem csapott össze húsvétkor a betörőkkel, és Tim Burtonnek se jutott eszébe, hogy Csontváz Jack a karácsony után a húsvétot is megpróbálja átvenni, és a maga képére formálni.

Éppen ezért is kell megbecsülni azt a maroknyi húsvéti filmet, ami az elmlt évtizedekben készült. Ezek közül is nagy kedvencem a Kellemes húsvéti ünnepeket!, melynek főszereplője a most 87 éves Jean-Paul Belmondo. Bár a francia színészt leginkább az akciófilmjei miatt ismerik (például A profi - a szerk.), de a vígjáték műfajában is maradandó nyomot hagyott.

Például az említett Kellemes húsvéti ünnepek!-ben, amelynek története szerint Stephane Margelle (Jean-Paul Belmondo) iparmágnás a Riviérán él szép feleségével, Sophie-val. Casanova-életmódot folytat: nincs nő, aki ellen tudna állni a sármos férfinak. Minden rendben is megy addig a napig, amíg feleségét ki nem viszi a repülőtérre és a búcsúzás után bele nem botlik egy 18 éves lányba. Stephane elviszi a lányt a szokott helyekre: étterembe, éjszakai bárba és végül a lakásába. De ekkor kitör a botrány: felesége gépét törölték és amikor hazajön, férjét a fiatal lánnyal találja. Szorult helyzetében Stephane azt hazudja: a látszat csal, akit felesége lát, az nem más, mint az ő lánya.

Mondanom sem kell, hogy emiatt egy olyan hazugság lavina indul meg, hogy aztán a főszereplő a végén azt se tudja, hogy másszon ki a gödörből, amit maga ásott ki. Belmondo fiatal partnerét az akkor még csak 18 éves Sophie Marceau játssza, aki már akkor tehetséges, és rendkívül csinos színésznő volt.

A film humoros oldala a helyzetkomikumokra, és persze Belmondo zseniális grimaszaira és mimikáira épül, szóval akik kedvelik a francia vígjátékokat, azok biztos nem fognak csalódni ebben a filmben; de azok is remekül el tudnak rajta szórakozni, akik inkább a színész akciófilmes oldalát szeretik, hiszen nem egy látványos jelenet van a filmben. Természetesen Belmondo itt sem hazudtolta meg magát: itt sem használt dublőrt egyik jelenetben sem, és persze itt is bebizonyítja, hogy Vin Diesel hozzá képest csak babapiskóta, ha autós száguldozásról van szó.

A Kellemes húsvéti ünnepeket!-et mindenkinek tudom ajánlani, akik már unják a bibliai témájú filmeket, és idén valami olyasmit néznének inkább, amin lehet nevetni és szórakozni. Ezzel a filmmel pedig biztosan nem nyúlhattok mellé. Igazi francia klasszikus, amit nem lehet megunni.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás