promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Az egykori First Lady-vel készül a Netflix gyermeksorozata
Borítókép:  New York Post
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Michelle Obama is szerepel a Netflix gyerekeknek szóló új, Waffles+Mochi című bábfilmsorozatában, melynek célja, hogy megismertesse a gyerekekkel az otthoni főzés örömeit a készételek fogyasztásával szemben.

A BBC azt írja, hogy Michelle Obama egy bolttulajdonost alakít a "fagyott ételek országából" származó Waffles és Mochi mellett. Az egykori amerikai First Lady elmondása szerint a Netflixen március közepén debütáló tízrészes sorozat "vidám, szívmelengető és egyszerűen varázslatos".

A két bábfigurának elege lett abból, hogy csak jégkrémet egyenek, és igazi séfekké akarnak válni, ebben segíti őket Obama karaktere. Mágikus repülő bevásárlókocsijukon szállva beutazzák a világot, hogy kipróbálják a különböző kultúrák házi készítésű ételeit.

„Bárcsak Waffles és Mochi már akkor létezett volna, amikor a lányaim kicsik voltak, mert ez olyan műsor, melyet az egész család együtt tud nézni, miközben a szülők tudják, hogy a kicsik valami újat is tanulnak közben"

- mondta Michelle Obama.

Nem ez az első, hogy bábok segítik Obamát a gyerekek egészséges táplálkozását támogató projektjeiben. 2013-ban a Szezám utca karaktereit invitálta meg a first lady a Fehér házba azon kampány keretében, mely az amerikai iskolai étkezés megreformálását és a gyerekkori elhízás csökkentését tűzte ki célul.

Michelle és Barack Obama a sorozat executive producerei is. A pár 2018-ban több sorozat és film készítésére szerződött le a Netflixszel. Az elkészült munkák között van az Így lettem című 2020-as dokumentumfilm, mely Michelle Obama azonos című önéletrajzán alapul.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás