Bliss: egy sci-fi, ami megkérdőjelezi a valóságot, és próbára teszi a türelmet – kritika

Mike Cahill (Felettünk a Föld, A szem tükrében) a gondolatébresztő, különleges alkotásairól híres, éppen ezért várták olyan sokan a legújabb munkáját, a Bliss című romantikus sci-fit, hiszen a rajongók biztosak voltak benne, hogy ez a mű is el fogja kápráztatni az embereket – az pedig csak hab a tortán, hogy a rendezőnek sikerült megszereznie Salma Hayeket és Owen Wilsont a főszerepekre.

A Bliss egy folyton álmodozó, teljesen átlagos férfiről szól, akivel hirtelen szörnyűség történik, de segít neki egy idegen, furcsa nő, aki azt állítja, hogy ők csupán egy szimulációban élnek, így a hamis világban bármit megtehetnek, amit csak akarnak. Hősünk ezek után vele tart egy vad, helyenként teljesen őrült, „drogokkal” fűtött kalandra, bár ő sem tudja biztosan, hogy mi számít valóságnak, és mi nem.

Már ebből is kiderül, hogy egy igazán ambiciózus műről van szó, ami könnyen lehetett volna a sci-fi műfaj jövendőbeli klasszikusa, de Mike Cahill sajnos túl nagyot markolt, és csak el akarja hitetni velünk, hogy egy intelligens, értékes, mély gondolat rejtőzik a filmje mögött, de valójában olyan üres, hogy az szinte sértő.

Kép: Salma Hayek és Owen Wilson a Bliss című filmben / via medium.com

A színészek hozzák a kötelezőt, de igazából egyetlen pillanatig sem kell megerőltetniük magukat, hiszen Owen Wilson mindig is jól hozta a kicsit szerencsétlen figurákat, Salma Hayek pedig ezerszer bebizonyította már, hogy tud fura, szexi, és furán szexi is lenni. A megvalósítás helyenként egészen amatőrnek tűnik a zavaró vágások és beállítások miatt, szóval egyből érezni, hogy valami nem stimmel – pedig amúgy a zene és a hangulat elég jó.

Az a Bliss legnagyobb baja, hogy a történet túl sokáig játszadozik velünk, és folyamatosan gyűlnek a fontos kérdések, amikre sosem kapunk igazán kielégítő, biztos választ – és ez valószínűleg azért van, mert a készítők sem tudják megmondani, voltaképpen mit is akarnak, mivel csak öncélúan kavarják a dolgokat, hátha végül jó élményt nyújt az összetákolt útvesztőjük.

Máshol okosnak nevezhető, de itt kifejezetten lusta megoldás, hogy nekünk kell eldöntenünk, mit hiszünk a szimulációról és az állítólagos valóságról, mivel egyáltalán nem kapunk elegendő információt ahhoz, hogy rendes véleményt tudjunk alkotni. És egy alapvetően gondolkodósnak szánt sci-finél azért jó lett volna, ha erre ügyelnek, mert így gyakorlatilag önmagukat gáncsolták el a félmunkával.

Kép: Owen Wilson és Salma Hayek a Bliss című filmben / via anygoodfilms.com

Sokáig morfondírozhatnánk azon, hogy voltaképpen a drogfogyasztásról, a modern társadalom nyomásáról, a belső béke megtalálásáról vagy esetleg a sorsunk elfogadásáról szól a Bliss, de csak az időnket vesztegetnénk, ugyanis biztosak lehetünk benne, hogy az író/rendező sem merült el ezekben a témákban annyira, hogy érdemes legyen helyette gondolkodnunk.

Rengeteg potenciál volt a Bliss című filmben, hiszen a közönség szinte mindig vevő az olyan történetekre, amik hatással vannak az ember világnézetére, de Mike Cahill most nem tudta megragadni a lényeget, ezért egy üres, idegesítő, maximum átlagos sci-fit kaptunk, amiben igaz, hogy van egy-két érdekes gondolat, de azok mind a levegőben lógnak.

Rengeteg irritáló butaság van ebben a műben, amik nagyban megnehezítik, hogy élvezni tudjuk a megtekintését, de azért még így is érdemes adni neki egy esélyt, hátha valaki megtalálja benne az igazi értéket a sok sallang mögött.

A Bliss már elérhető Amazon Prime-on, itt lehet megtekinteni az előzetesét: