promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Rick és Morty készítője ismét egy beteg animációs sorozaton dolgozik
Borítókép:  Rick és Morty / via seriemaniacos.tv
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Rick és Morty egyik zseniális kitalálója, Dan Harmon az ókori Görögországba visz minket a következő, igazán ígéretesnek hangzó animációs sorozatában.

A három Emmy-díjjal jutalmazott Dan Harmon nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint például a Balfékek (Community), vagy a már kultikusnak számító Rick és Morty, szóval az utóbbi években elég nagy sikereket tett le az asztalra. Az egészen elvetemült humorú sorozatmester rajongói most örülhetnek, hiszen kiderült, hogy mi lesz a következő nagy dobása.

A FOX hivatalosan is bejelentette, hogy berendelték 2022-re Dan Harmon jelenleg még cím nélküli, új animációs szériáját, ami az ókori Görögország egyik legelső városában játszódik, a főszereplői pedig emberek, istenek és szörnyetegek, akik próbálják nem megölni egymást.

Ez máris remekül hangzik, hiszen minden adott ahhoz, hogy ismét egy kultsorozatot kapjunk, ami akár még a Rick és Morty gigantikus sikeréhez is felnőhet. Elég ígéretes, hogy Dan Harmon az ókori Görögországba helyezi a történetet, mivel az emberiség egy igazán különleges korszakáról van szó, ami rengeteg érdekes mesét és alakot rejt, szóval bőven van miből válogatnia – bár valószínűleg végül úgyis egy beteg humorú animációs sorozatot fogunk kapni, az ő közönsége pedig pontosan erre vágyik.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás