promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Világcsúcs született az Exatlon Hungary-ben
Borítókép:  TV2
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Palik László elképesztő bejelentést tett: a Végjáték során a magyarok megdöntötték a világcsúcsot. Bár ez még nem fog bekerülni a Guinness Rekordok Könyvébe, az biztos.

Három napos kemény rohamon vannak túl az Exatlon Hungary versenyzői, de a java még csak ezután jött, hiszen csütörtökön került sor az újabb Végjátékra, amiben az volt a tét, hogy melyik csapatnak kell párbajra küldenie két versenyzőjét. A műsorvezető elmondása szerint egy ”világcsúcs” is született a műsorban, hiszen 23 futamot vívtak a Végjáték során a versenyzők, ami az eddigi legtöbbnek számít.

Bár a Kihívók egy szoros küzdelemben, a Hirtelen Halál után elveszítették a versenynapot, volt valaki, aki még ennél többet is veszített. Kőnig Anna több értékes ékszerét is elhagyta a futama közben: az édesanyjától kapott nyakláncot, és az édesapjától kapott füllbevaló egyik felét. Mondjuk érthetetlen, hogy valaki miért ékszerrel a nyakában vág neki egy pályának, főleg egy vizes pályának, de majd biztosan előkerülnek, és Anna tanul ebből az esetből.

A kékek közül Balogh Ricsi az, akinek biztosan párbajoznia kell, de hogy ki lesz az ellenfele pénteken, arról a legjobb statisztikájú versenyzőnek, Herczeg-Kis Bálintnak kell döntenie.

A KIhívók teljesen megtörtek a nap végére, mindannyiukat megviselte ez a vereség.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás