promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hamarabb jön Godzilla és King Kong kőkemény összecsapása
Borítókép:  Godzilla vs. Kong / via movieweb.com
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Előrébb hozták a Godzilla vs. Kong című nagyszabású szörnyes film bemutatóját, így hamarabb láthatjuk a legendák gigászi összecsapását.

A filmtörténelem két legismertebb szörnyetege Godzilla és King Kong, akiket időnként újra és újra elővesznek a hollywoodi stúdiók, hiszen a közönséget mindig érdekli a pusztításuk. 2014-ben mutatták be a Godzilla című filmet, ami már akkor elkezdett felépíteni egy érdekes közös univerzumot a többi fenevaddal, ezt három évvel később a Kong: Koponya-sziget is megerősítette, majd a tavaly előtti Godzilla II – A szörnyek királya végleg elhitette velünk: tényleg úton van Godzilla és King Kong epikus harca.

Az Adam Wingard által rendezett Godzilla vs. Kong a Legendary stúdió idei talán legnagyobb dobásának számít, és igaz, hogy a járvány rendesen átalakította a terveket, de szerencsére végül még idén bemutatásra kerül az alkotás, ráadásul a vártnál jóval korábban, ugyanis március 26-án érkezik egyszerre az amerikai mozikba, és az HBO Maxra.

Ez egy tipikus mozifilm, amit a legnagyobb vásznon, a legütősebb hangrendszerrel érdemes átélni, így ennek a varázsa eltűnik, ha otthon, letöltve nézzük – bár sajnos sokaknak nincs más választásuk, így kénytelenek beérni ezzel, de ne aggódjunk, ezek a szörnyetegek a nappaliba is képesek elhozni a rombolás hangulatát.

A többek között Millie Bobby Brown, Kyle Chandler, Demián Bichir, Eiza González, Rebecca Hall és Alexander Skarsgard főszereplésével készült Godzilla vs. Kong jó eséllyel az év egyik legkeményebb alkotása lesz, így semmiképp sem szabad kihagyni, ha egy kis agyatlan szórakozásra vágyunk.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás