promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Amerika Kapitány visszatér: Chris Evans ismét elvállalja a szerepet?
Borítókép:  Amerika Kapitány szerepében Chris Evans / via kino.de
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Nagyon úgy néz ki, hogy újra Amerika Kapitány bőrébe bújik Chris Evans, aki 2019-ben búcsúzott a népszerű Marvel hős szerepétől.

2008-ban a Vasember című sikerfilm indította el a Marvel legendás szuperhősös univerzumát, az MCU-t, amiben 2011-ben mutatkozott be a Bosszúállók egyik legfontosabb és legkedveltebb tagja, Amerika Kapitány. Chris Evans tökéletes volt a szerepben, de a 2019-es Bosszúállók: Végjátékban el kellett búcsúznunk tőle, a színész pedig többször is elmondta, hogy nagyon jól érezte magát, de végzett a karakterrel – most viszont úgy tűnik, hogy meggondolta magát.

Az a hír járja, hogy Chris Evans a rajongók legnagyobb meglepetésére és örömére elkezdett tárgyalni a Marvellel Amerika Kapitány várva várt visszatéréséről – a tervek szerint egyelőre legalább egy, de inkább kettő alkotásban tűnne fel, de nem főszereplőként, hanem kiemelt mellékszereplőként, nagyjából úgy, ahogy Vasembert is láthattuk a Pókember: Hazatérésben.

Ez azért is lenne elképesztő, mert a közönség szemében örökre ő marad Amerika Kapitány, és biztos, hogy senki sem tudja helyettesíteni őt. Chris Evans remek színész, és többek közt neki is köszönhető, hogy ennyire népszerű lett a figura, szóval reméljük, hogy hamarosan hivatalosan is bejelentik a visszatérését, és nem csak elhúzták előttünk a mézesmadzagot – mint ahogy annak idején a Vasemberrel is tették.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás