promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nicolas Cage is játszotta már Batmant, és te nem is tudtál róla
Borítókép:  Daily Star
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

2010-ben készült egy szokatlanul egyedi, brutális, és minden szabályt felrúgó szuperhősfilm, amiben Nicolas Cage játszotta „Batmant”.

„Sose mondtam, hogy Batman!”

- hangzik el a Ha/ver című filmben az egyik szereplő szájából; utalva ezzel Big Daddy karakterére, akit Nicolas Cage alakít Matthew Vaughn (X-men: Az eljövendő múlt napjai, Kingsman) filmjében.

Az eredeti címén Kick-ass első részét 2010-ben mutatták be a mozikban, és teljesen felborított mindent, amit azelőtt a szuperhősfilmekről ismertünk. A Mark Millar képregény-sorozata alapján készült alkotás megfilmesítési jogát már azelőtt megvásárolta az Icon, mielőtt kiadták volna. Tudniillik a rendezőnek annyira megtetszett az író ötlete, hogy felajánlotta neki, hogy írják meg egyszerre a képregényt, és a szövegkönyvet. Vagyis a Ha/ver, mint film, 100 százalékban együtt lélegztett az alapművel.

Többek között a rendező elhivatottsága, és a szerző iránt érzett mérhetetlen alázat is hozzájárult ahhoz, hogy a Ha/ver egy minden tekintetben páratlan, szokatlan, és egyedi film lett, amit sokan kultfimnek neveznek. Magam is ezt a tábort erősítem, hiszen Vaughn-ék itt minden íratlan szabályt áthágtak, minden határt átléptek, amibe azelőtt a szuperhősfilmek be voltak skatulyázva, és egy olyan frissítő áttörés lett, amelyhez hasonlóval azóta sem találkoztam.

Bár Ha/ver a központi szereplő, mégis a Hit Girl nevet viselő, brutális kis gyilkolólány viszi el a showt, akit az akkor még csak 14 éves Chloë Grace Moretz játszott el, egészen frenetikusan. Karakterének mocskos szájúsága és erőszakossága nem kis botrányt váltott ki a családképviseleti szervezeteknél, de egyeseknél az egész film is.

Összességében pozitív kritikákat és nézői visszajelzéseket kapott, de akadtak, akik szerint a film túlságosan is brutális, véres, erőszakos, és trágár. Akadt olyan kritikus, aki annak idején azt mondta, hogy a Ha/ver nem tekinthető szuperhősfilmnek, hiszen a szuperhősök vér nélkül győzik le a rosszat, és elsődleges céljuk a jószándékú segítségnyújtás. Nem tudom, a kedves újságíró milyen képregényeken szocializálódott, de akik jártasak ebben a világban, tudhatják, hogy még a képregényekben sem fekete-fehér és csilli-villi minden. Arról nem beszélve, hogy a Ha/ver nem is akar egy hagyományos szuperhősfilm lenni, sőr, Mark Millar sem egy szokványos képregényt akart ezzel készíteni, nem is erről híres – gondoljunk csak az egyik másik szerzeményére, a Kigsmanre.

Nicolas Cage születésnapján úgy gondoltam, ez a film megérdemli, hogy újranézzem, és még mindig azon a véleményen vagyok, hogy egy hiánypótló alkotás, aminek a második részéről már ez egyáltalán nem mondható el, ezért mindenképpen csak az eredetit javaslom megtekintésre. Batmant ne is keressétek benne, mert bár Nic Cage szuperhősgúnyája nagyban hasonílt a gothami igazságosztóhoz, nem lépett be a „gimi után szétverjük a városi rosszfiúkat” hétköznapi szuperhősök közé.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás