promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Exatlon Hungary: súlyos hírt közölt Palik László
Borítókép:  TV2
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Nagy Dani komoly sérülést szenvedett az Exatlon Hungary egyik futama során, ami után Palik László olyan hírt közölt, ami teljesen megkavarta a versenymenetet.

A Villa játékkal kezdődött az Exatlon Hungary 3. évadának második hete, amelynek reggelén a Kihívók egyik tagja, Nagy Dani arról beszélt, hogy nem szeretnének a Táborba jutni, és ezért mindent meg fognak tenni.

A túlzott elhivatottság vezethetett aztán a vlogger sérüléséhez, ugyanis a futama alatt olyan erővel ment neki a csillének, hogy a csuklója visszahajlott, és ezzel komoly sérülést szenvedett. A verseny közben Palik Lászlónak súlyos hírt kellett közölnie a játékosokkal.

Bár a játék közepéig úgy tűnt, hogy a Bajnokok csúfos vereséget fognak mérni a Kihívókra, egy ponton a kékek kiegyenlítettek, és végül győzelemmel zárták a napot. Így ezen a héten ők vehetik birtokba a Villát.

Azonban a műsorvezető újabb információt közölt, amitől teljesen megfagyott a levegő a Bajnokokban. Teljesen érthető, miért.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás