promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Vin Diesel legutóbbi filmje hatalmasat bukott, mégis jön belőle a folytatás
Borítókép:  Vin Diesel a Bloodshot című film poszterén / via Wallpaper Abbys
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Pont a világjárvány kezdetén mutatták be Vin Diesel Bloodshot című filmjét, ami emiatt csúfosan leszerepelt, de a stúdió bizalmat szavazott a készítőknek, így jön a második rész.

Úgy látszik, hogy Vin Diesel megirigyelte a Marvel szuperhősös univerzumát, ugyanis összedugta a fejét a Valiant Comics nevű képregénykiadóval, hogy közösen, az ő karaktereik főszereplésével alkossanak egy filmes világot. Ennek az első állomása a márciusban bemutatott, vegyes fogadtatásban részesülő Bloodshot volt – de sajnos a koronavírus miatt a mindössze 45 milliós gyártási költséget sem tudta összemarkolni a mozikból, így anyagi bukásnak könyvelhettük el az alkotást.

Most viszont arról jött hír, hogy mégsem kell szomorkodnia Vin Dieselnek és a rajongóknak, ugyanis a stúdió elkezdett dolgozni a Bloodshot folytatásán, mivel a film digitális megjelenésekor kiderült, hogy az embereket a borzasztó bevétel ellenére mégis érdekli a színész szuperhősös keménykedése.

A Bloodshot első része egy látványos, végtelenül egyszerű, egész szórakoztató alkotás volt, ami ugyan nem igazán nyújtott maradandó élményt, de azért még így is jó volt látni, ahogy Vin Diesel szuperkatonaként harcol.

A világsztár összességében egész jól megalapozta a Valiant-univerzumot, hiszen érezni lehetett a benne rejlő potenciált, így bízhatunk abban, hogy legközelebb tanulnak a hibáikból, és hoznak nekünk egy izgalmasabb, igényesebb látványfilmet.

Itt lehet megtekinteni a Bloodshot első részének előzetesét, hátha valaki lemaradt:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás