promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Meghalt Ken Spears, a Scooby-Doo alkotója
Borítókép:  En24 News
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója idén augusztusban halt meg. Alkotótársa, Ken Spears 82 éves korában, néhány napja hunyta le örök álomra a szemét.

A világhírű figurák kitalálója november 6-án halt meg a Lewy-testes demencia egy szövődménye következtében – írta meg a Variety Kevin Spearsre, a producer fiára hivatkozva.

„Ken szellemessége, történetmesélése, családjához való ragaszkodása, erős munkaerkölcse mindig élni fog az emlékezetünkben”

– mondta Kevin Spears.

Ken Spears Los Angelesben született és nőtt fel. Barátságot kötött William Hanna rajzfilmproducer fiával, később a Hanna-Barbera produkciós cégnél kezdett dolgozni hangmérnökként. Itt ismerkedett meg Joe Rubyval. A Scooby-Doo, merre vagy? 1969-ben indult a Hanna-Barbera produkciójaként a CBS tévécsatornán, ahol 1976-ig futott, számos film és sok újabb sorozat készült a nyomán.

Ruby, Spears és Takamoto Ivao rajzolótársuk többféle variációt is kipróbált – volt olyan is, ahol a szereplők rockegyüttesben játszottak –, mielőtt a négy tini, Fred, Diána, Vilma, Bozont és kutyájuk, Scooby-Doo megjelent volna a képernyőn.

1977-ben Spears és Ruby saját stúdiót hoztak létre, számos animációs sorozat – Superman, Alvin és a mókusok – fűződik a nevükhöz.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás