promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Spongyabob: Spongya szökésben-kritika: Mindenki kész? Nem, kapitány!
Borítókép:  IMDb
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Mondhatnám, hogy végre valahára megérkezett az új Spongyabob-film, de látva a végeredményt komolyan sajnálom Stephen Hillenburgot, aki most minden bizonnyal forog a sírjában. Kritika.

A koronavírus Bikinifenék lakóit sem kímélte. A pandémia miatt a Paramount Pictures korábban úgy döntött, hogy elhalasztja a Spongyabob: Spongya szökésben című animációs filmet, aminek premierjét először augusztusra, majd 2021 januárjára tolták el, mindezt megkoronázták azzal a szomorú bejelentéssel, hogy a mozik helyett a CBS All Access streamingplatformon fog debütálni.

Öröm az ürömben, hogy így a Netflix megkaparinthatta a film nemzetközi terjesztési jogait, melynek eredményeként Magyarországon hónapokkal előbb láthatjuk Spongyabob legújabb kalandját, mint a tengerentúlon. November 5-én, csütörtökön végre elérhetővé vált a streamingoldalon, és bár az előzetese alapján sem hittem, hogy egy épeszű alkotás lesz, azt mégse gondoltam volna, hogy a film után úgy fogom magam érezni, mint akinek tucatnyi, hallucinogén gombával megspékelt herkentyűburgert nyomtak le a torkán.

A történet szerint mindannyiunk kedvenc házicsigáját, Csiguszt elrabolják, ezért Spongyabob és Patrick nekivágnak a kalandos útnak Atlantic City elveszett városába, hogy hazahozzák őt. Ahogy a fergeteges mentőakció veszélyei és poénjai között lavíroznak, így Spongyabob és cimborái újfent bizonyítják, hogy a barátság erejét semmi sem múlhatja felül.

Megvallva az őszintét, sosem rajongtam igazán a Spongyabob rajzfilmsorozatért, legalábbis annyira nem, hogy az elejétől a végéig megnéztem volna az összes epizódját. Mégis a 2004-es első mozifilm annyira szórakoztató volt, hogy azóta is örömmel nézem meg újra és újra. Erényeihez hozzátartozik, hogy bár abban a filmben is közreműködött már Tim Hill, mint író, de magának a Spongyabobnak a megteremtője, Stephen Hillenburg vállán nyugodott az egész projekt, aki nemcsak vezető íróként, de rendezőként is részt vett a projektben.

Aztán a 2015-ös Spongyabob: Ki a vízből! címet viselő mozifilmben már érezhető volt némi visszaesés, és ez részben azon mutatkozott meg, hogy Hillenburg itt már inkább csak a történet alapjaiban segédkezett, majd a háttérből nézte, hogyan alakulnak a dolgok a projekttel. Bár ez is szórakoztató tudott lenni, a vegyes technikás, 2D-s és 3D-s animáció keveredése nem igazán tett jót sem az emberi szemnek, sem a rajongók lelki nyugalmának.

Majd elérkeztünk a Spongya szökésben-hez, ami már 100 százalékban a zavaró, a Spongyabobtól teljesen idegen 3D-s animációval készült, és az a Tim Hill rendezte, aki szerencsére az első mozifilmet még nem tudta tönkretenni. Több, mint 15 éves várakozás után most végre büntetlenül kiélhette egyedi perverzióját, és sikerült oly mértékben lerombolnia az egész Spongyabob-kultuszt, hogy őszintén mondom, szegény Hillenburg örülhet, hogy nem láthatta, mit tettek az életművével.

A film már az első percétől kezdve teljesen idegennek hat. Hill-nek sikerült minden karaktert teljesen kizsigerelnie, és kiölni belőlük mindent, amiért szerettük őket. Mindig is így gondoltam, és lám, ezúttal is bebizonyosodott, hogy Tim Hill-nek semmi keresnivalója a filmiparban, mi több, már rég el kellett volna távolítani onnan.

A legszomorúbb az egészben az, hogy világosan látszik ebből a filmből, hogy senkinek sem akart készülni, csak és kizárólag a rendezőnek. Hill kapva-kapott az alkalmon, hogy végre egyeduralkodó lehet egy Spongyabob-film megalkotásában, és ezt maradéktalanul ki is használta. Ezzel sikerült megalkotni egy minden humortól mentes, mérhetetlenül kínos, zombikalózoktól és világsztároktól hemzsegő, nézhetetlen és agyament baromságot, amit ép ésszel egyerűen képtelenség felfogni; és valóban az ember nézi, látja, de nem tudja elhinni, hogy ez megtörténhetett.

Nem tudom, hogy mennyi pénzt adhattak Keanu Reevesnek azért, hogy ezzel a filmmel megássa magának a saját sírját, de az a borzasztó, hogy rajta kívül még Danny Trejo-t és Snoop Doog-ot is sikerült belerángatniuk.

Az az igazság, hogy ha fizetnének, sem akarnám újra látni az új Spongyabob-filmet, és bár nem szokásom másokat befolyásolni a kritikáimmal, de most úgy érzem, sok kellemetlenségtől kímélek meg nagyon sok embert, ha azt mondom, hogy senki ne menjen ennek a filmnek a közelébe se. Mind Spongyabob, mind Stephen Hillenburg sokkal jobbat és többet érdemelt volna annál, mint amit Tim Hill elkövetett ellenük. Őszintén remélem, hogy ha legközelebb újabb film készül a kis kockanadrágosról, akkor a készítők visszatérnek a jó öreg 2D-s animációhoz, és Hill-t sem engedik a közelébe.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás