promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Isten veled, Hawaii Five-0! – Tíz évad után búcsúzik McGarrett és csapata
Borítókép:  IMDb
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Eljött a sajnálatos búcsú ideje, 10 évad után nem követhetjük tovább McGarrett kalandjait Oahu szigetén.

Egy este eszembe jutott, hogy pár rész kimaradt a Hawaii Five-0 10. évadából, gondoltam ideje pótolni. Ekkor tudatosult bennem, hogy valahogy sikeresen átsiklottam a közel két hónappal ezelőtti híreken, miszerint a CBS-től kaszát kapott kedvenc Hawaii szigeteki sorozatom. 

A Five-0 2010-ben indult útjára, az 1968-as sorozat rebootjaként. Ritka, hogy egy akció-krimi sorozat ilyen hosszú időn keresztül fenntartsa az érdeklődést, de a CBS-nek sikerült. Az évek alatt cserélődtek a szereplők, de Danny és Steve párosa között megvolt az a folyamatos összhang, melynek köszönhetően ezek a cserék semmit sem vettek el az élményből. Tegyük hozzá, az a lenyűgöző látvány, amit minden egyes epizódban láthattunk, nem kis szerepet játszottak a sorozat sikerében. Tökéletesen kihasználták a földrajzi adottságokat és helyszíneket, pompás miliőt biztosítva a forgatásokhoz. 

Sőt, az utóbbi évadokban a vérfrissítés előnyére is vált a sorozatnak. Tani, Adam, Quinn vagy Lou Grover százados is beleillett a csapatba (Junior számomra végig különc volt, de ízlések és pofonok), miközben a hozzájuk kapcsolódó mellékszálak is érdekfeszítőek voltak. Az utolsó előtti részben Cole megjelenésél biztos voltam benne, hogy valóban McGarrett parancsnok nélkül, de tovább folytatódik a széria, ám tévedtem. 

Alex O'Loughlin már évekkel ezelőtt balesetet szenvedett forgatás közben, két éve ki is akart már szállni a sorozatból a folyamatos fájdalmak miatt, de maradt, egészen mostanáig. A CBS pedig döntött, nélküle nem folytatják a jövőben a munkálatokat. Hogy jól döntöttek-e? Az én személyes véleményem szerint nem. Bár tény, hogy az elmúlt tíz évad mind kapcsolódott McGarrett múltjához, családjához, és tökéletes szimbiózis alakult ki a Dannyt alakító Scott Caan-el, de a csapat többi karakteres tagjának köszönhetően pár évad még lett volna a sorozatban. Arról nem beszélve, hogy bár a nézettségi adatok csökkentek, de stabilan több, mint tíz millió amerikai követte nyomon az epizódokat, ami azért jónak számít. 

Én nagyon sajnálom, hogy vége lett. Ennek a sorozatnak köszönhetően került fel Hawaii a bakancslistámra, mint turisztikai célpont. Úgy terveztem, hogy majd valamilyen formában sikerül belecsöppenem egy forgatásba, és élőben láthatom a munkálatokat, de ez nem jött össze. Persze, egy kiskaput még nyitva hagytak, ha mégis vállalna még forgatást Alex, akkor esetleg újraindulhatna a sorozat. Hogy a sziget világát továbbra is élvezhessem képernyőn keresztül, a Magnum rebootját fogom elkezdeni (bár egy részt láttam már, crossoverként a Hawaii Five-0-val), ahol állítólag egy-egy rész erejéig a Five-0 csapat hősei is felbukkanhatnak majd. Bár hiánypótlásra ez édeskevés lesz...

 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás