promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ezért vállalta be Eminem az Oscar-gálát
Borítókép:  Leon Bennett / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Jól is tette, mivel ő lett az egyik legnagyobb durranás az Élősködők mellett.

Az Élősködők miatt lett hangos az Oscar, és bizony nagyon nem szabad megfeledkeznünk a valódi főszereplőről. Bong Joon-ho alkotása elhalászta az összes fontosabb díjat: legjobb eredeti forgatókönyv, legjobb rendezés, legjobb nemzetközi film, legjobb film.

Nem akart főhős lenni, de mégis az lett, és ez nem más, mint Eminem. Neki volt egy tartozása, mivel 2003-ban megnyerte a legjobb eredeti dalnak járó Oscar-díjat a 8 mérfölddel, akkor az előadó azonban nem vett részt a gálán, szóval sem a Lose Yourselfet nem adta elő, és a díjat sem vette át. Pótolta, és úgy, hogy az Élősködők sikere mellett mindenhol róla írtak a lapok, a fellépését pedig az összes sztár állva tapsolta meg. Martin Scorsesenek is kellett az ébresztő, aki majdnem elaludt.

Az előadóra azonnal le is csapott a Variety egy beszélgetésre, akik kíváncsiak voltak, hogy anno miért nem jelent meg a gálán, és miért nem adta elő a dalt:

„Akkor úgy gondoltam, hogy semmi esélyem a győzelemre. Pont pár héttel ezelőtt adtuk elő a szerzeményt a Grammy-n a Roots közreműködésében, és nem éreztem jó ötletnek, hogy az Oscaron is lenyomjuk az emberek torkán. Az is bennem volt, hogy egy olyan showba, mint az Oscar én nem igazán illek bele.”

Végül a szintén díjazott társszerző, Luis Resto vette át a szobrot Eminem helyett. Az Akadémia ezekkel a fellépésekkel próbál frissíteni is, mivel nagyon visszaesett a nézettség, a tavalyihoz képest erős 20 százalékkal. Eminem ezen azért nem tudott igazán segíteni, mivel nem volt bejelentve a fellépése.

Persze volt egy kis balter üzlet is ebben, mivel Eminem elmondta, hogy az új albumát is reklámozni akarta kicsit. Vicces, hogy ezt is előhozta a fellépése indoklására, mivel pont ő az, aki mostanában semmivel sem szokta népszerűsíteni a lemezét, egyszerűen csak bedobja a mélyvízbe.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás