promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
„Én nem tudnék ennyit hazudni” – interjú Mészáros Béla színésszel
Borítókép:  InterCom
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

December 5-én került a mozikba az év leghazudozósabb vígjátéka, a SEVELED, ami Mészáros Béla első filmes főszerepe. A filmről, a forgatás élményeiről, és a harmincas évekbeli férfiak párválasztási problémáiról is beszélgettünk a színésszel. Interjú.

– A SEVELED előtt már többször is dolgoztatok együtt Orosz Dénessel. Melyik volt az első közös projektetek?
– 2003-ban végeztem a Színművészeti Egyetemen, és a Katona József Színházban kezdtem el színészi pályafutásomat. Nemsokkal később megkeresett Dénes, hogy dolgozik el filmen, aminek szeretné, ha én játszanám el a főszerepét. Ez volt a Melletted című rövidfilm, ami 2005-ben lett bemutatva. Az első nagyjátékfilm, amiben együtt dolgoztunk, a Poligamy volt, majd jött a Coming Out, ahol egy kisebb szerepem volt, most pedig a SEVELED.

– És dolgoztatok már együtt sorozatban is.
– Így van, a Csak színház és más semmiben. Emlékszem, pont akkor hozta szóba először a SEVELED-et. Az egyik forgatási napon félrehívott, és mesélt a történetről, az ötleteiről, és megkérdezte, hogy elvállalnám-e a főszerepet. Természetesen azonnal igent mondtam. Ez volt 2017 nyarán.

– Igaz az, hogy a rendező rád írta Gergő karakterét?
– Hogy ez ebben a formában igaz-e, azt nem tudom. Tény, hogy engem akart erre a szerepre, de nem hiszem, hogy kifejezetten rám alakította volna a főszereplőt, én nem tudnék ennyit hazudni. De nem titkolom, hogy régebben én is ilyen voltam, mint Gergő, nem tudtam felelősséget vállalni vagy odaállni egy nő mellé. De a hazudozás, főleg az ilyen mértékű hazudozás távol áll tőlem.

– Szóval te nem mentél volna ilyen messzire, mint Gergő.
– Természetesen nem. Nem tudnék ilyen sokáig hazudni, mert az csak egyre jobban megkavarja a dolgokat. Ha az ember már egy ilyen szintű hazugságspirálba kerül bele, mint Gergő, az már követhetetlen és abnormális. Ahogy magamat ismerem, én hamarabb elmondtam volna az igazságot.

– Básti Juli alakítja Gergő édesanyját, de Cserhalmi György és Bodrogi Gyula is mellékszerepet kapott a filmben. Óriási élmény lehet ilyen nagy ikonokkal együtt játszani.
– Fantasztikus élmény. Emlékszem, amikor még gyerekként VHS-en néztem Cserhalmi György és Básti Juli filmjeit és színházi előadásait, imádtam őket. Éppen ezért nagy megtiszteltetés volt egy filmben játszani velük. Igaz, Cserhalmi Györggyel nem volt párbeszédünk, Bodrogi Gyulával pedig még csak közös jelentünk sem, de mikor nem volt felvétel, néha azért beszélgettem velük. Többen is kérdezték már tőlem, hogy van-e olyan élményem a forgatásról, amit szívesen megosztanék, de igazából az egész forgatás egy nagy élmény volt számomra. De ha mégis valami kiemelkedőt kellene megemlítenem, akkor ez lenne az. Hogy ilyen színművészekkel dolgozhattam együtt, de ugyanolyan megtiszteltetés és élmény volt a fiatalabb színészkollégákkal is dolgozni.

– Tenki Rékával remekül kiegészítitek egymást a filmben. Mintha testvérek lennétek.
– Úgy is éreztem magam a szünetekben, mintha a húgommal lettem volna, a felvételek alatt viszont inkább az érzelmekre és a romantikára koncentráltunk. Rékát már ismerem egy ideje, játszott néhány évig a Katona József Színházban, és nagyon jó vele együtt dolgozni. Egy rendkívül alázatos és tehetséges színésznő. Emlékszem, mielőtt megkapta volna ezt a szerepet, a rendezővel öt hónapon keresztül meghallgatásokat tartottunk, hogy megtaláljuk Sacit. (Saci a SEVELED egyik főszereplője – szerk.) Minden héten 2-3 alkalommal összejöttünk, és néhány jelenetet elpróbáltunk a potenciális jelöltekkel. Egy idő után már azt se tudtam, ki vagyok és hol vagyok, vagy milyen jelenetet mondok éppen. Nagyon hosszú és fáradságos volt, de végül sikerült megtalálni a tökéletes színésznőt a Réka személyében.

– A SEVELED volt az első filmes főszereped. Gondolom, nagyon megterhelő volt a forgatási időszak.
– Az nem kifejezés. Nyilván minden egyes napját élveztem, de egy 39 napos forgatás borzasztóan kimeríti az embert. Ilyenkor nem is tudok máshogy lazítani, csak hazamegyek, és alszom. Vagy megnézek egy meccset.

– A filmben nem lehet nem felfigyelni a Ponyvaregényes utalásra. Ez miért került bele a forgatókönyvbe?
– Egy régi barátomnak akartam ezzel örömet szerezni, vele szoktam úgy beszélgetni, hogy közben a Ponyvaregényből idézünk. Mivel az általam játszott Gergő egy kritikus, úgy gondoltuk a rendezővel, hogy jópofa lenne, ha a karakter többször is filmes idézetekkel tudna megnyilatkozni. Így került a forgatókönyvbe több idézet például az Elemi ösztönből vagy a Macskafogóból, aztán sajnos a legtöbbet ki kellett vágni.

– Miért?
– Valahogy nem passzoltak bele a filmbe. Jó lett volna, ha nem csak a Ponyvaregényes kerül bele, de nekem úgyis ez volt a fontos. Örülök, hogy ez az egy benne maradt.

– Gergőnek van egy filmes etalonja, Frank Davenport. Neked is van példaképed?
– Olyan, akiért ennyire rajonganék, nincsen. Nagyon sok színészt kedvelek, és nagyon sokat elismerek, de a kedvencem Daniel Day-Lewis. Egyszerűen fantasztikus. De ő érte is csak olyannyira „rajongok”, mint Iniestáért (Andrés Iniesta 2018-ig az FC Barcelona játékosa volt. – szerk.).

– A SEVELED a harmincas éveiben járó férfiakról ad egy korképet. Szerinted mennyire tudja megfogni a férfiakat ez a film?
– Örülnék, ha őket fogná meg inkább, de ez épp olyan, mint a színházban. Ott is 70 százalékban nők és csak 30 százalékban férfiak ülnek a nézőtéren. Biztos vagyok benne, hogy ezt a filmet is inkább a nők fogják megnézni, pedig a SEVELED azokról a férfiakról szól, akik nagyon válogatósak és nehezen találnak maguknak párt.

– Gondolod, hogy ez a film tud nekik ebben segíteni?
– Igen, és mégsem. A SEVELED nem analizálja annyira körbe ezt a témát, inkább segít ráébreszteni bizonyos dolgokra. Például hogyan engedjünk el valamit, illetve hogy ne csak önmagunkkal törődjünk, gondoljunk másokra is. Azért tudom mindenkinek ajánlani ezt a filmet, mert ugyanúgy van mondanivalója a férfiak számára, mint a nőknek. Szerintem minden korosztály számára egy élvezetes vígjáték, aminek komoly mondanivalója van.

– Már leforgott a Pesti balhé című film, amiben szintén főszerepet kaptál. Erről mit lehet elöljáróban tudni?
– Ez a film nekem mindig úgy jut eszmbe, mint a magyar Ocean’s Eleven. Egy érdekes akció-vígjáték lesz, amiben egy baráti társaság megpróbál belopni egy festményt egy aukcióra. Amellett, hogy egy laza, akciódús vígjáték, van mélysége. Még nem láttam én sem, de nagyon kíváncsi vagyok már rá.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás