promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Foglyok: a Rákosi-korszak legsötétebb napjaiban játszódik az új magyar film
Borítókép:  The Oscars
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az Oscar-díjas Mindenki rendezője új filmet készített, amelynek Indiában lesz a világpremierje.

November 20-án kezdődik az idei Goai Nemzetközi Filmfesztivál, amelynek versenyprogramjába mindössze 15 filmet válogattak be, köztük a 2017-ben Oscar-díjat nyert Mindenki című rövidfilm rendezőjének új filmjét is.

 

Deák Kristóf televíziós nagyjátékfilmje az ötvenes évek elején, a Rákosi-korszak legsötétebb napjaiban játszódik Budapesten. Egy család életébe két ÁVO-s alakjában betoppan a hatalom, és innentől kezdve nemcsak ők nem hagyhatják el a lakást, de minden érkező rokon és ismerős is fogságba esik – és egyikük sem sejti, hogy miért. Az igaz történetet feldolgozó film abszurd humorral ötvözi a korszak fojtogató, paranoid hangulatát.

A Foglyok India legrégebbi és legnagyobb fesztiválján olyan alkotásokkal együtt versenyez az Arany Páva-díjért, mint az Ezüst Medve-díjas Lótolvajok. A filmet az alkotók közül a rendező, Deák Kristóf, a film egyik producere, Dreissiger László, Szamosi Zsófia színésznő, valamint Vörös András forgatókönyvíró képviseli majd Indiában.

A Foglyok televíziós bemutatója várhatóan decemberben lesz a Duna televízió műsorán, moziban pedig csak exkluzív vetítések keretében lehet majd megnézni.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás