promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Végre meglátogat minket a System Of A Down
Borítókép:  SOAD offical
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Nem csak úgy átutazóban, hanem koncertezni is fognak.

A csapat önálló koncerttel sosem járt nálunk. Az eredeti felállású banda még 1998-ban ugrott be hozzánk a Slayer előzenekaraként, amikor letették az első stúdióalbumukat az asztalra. A nagy robbanást hozó Toxicity csak 2001-ben jelent meg, szóval előtte még abszolút nem voltak ismertek, csak a nagyon underground körökben.

A zenekar énekese, Serj Tankian bár kilátogatott a 2008-as Szigetre, de a csapat nem lépett fel Magyarországon az örmény baltás gyilkosság miatt. Ramil Safarov azeriként angolt tanulni jött Budapestre. Egy olyan szobában helyezték el, amelynek a szomszédjában egy örmény katona, Gurgen Margarjan aludt, akit később egy baltával meggyilkolt.

A lényeg, hogy az azeri és az örmény nagyon nem jó barát. A férfit 2007-ben elítélték, és életfogytiglant is kapott, azonban 2012-ben a magyar állam kiadta őt Azerbajdzsánnak. Otthonában szabadon engedték, és hősként él a mai napig is. A banda ezt nagyon nem nézte jó szemmel, hibáztatták a magyarokat a kiadatás miatt, így nem igazán akarták errefelé dugni az orrukat. Úgy néz ki, hogy egy jó rockegyüttes mindent megbocsájt, és végre megörvendeztetik a magyar rajongókat egy rég várt koncerttel.

A zenekar óriási kereskedelmi sikereket ért el öt stúdióalbumával, amelyek közül három is rögtön az első helyen kezdett az amerikai Billboard albumlistán. A System Of A Down-t négy Grammy-díjra jelölték, a B.Y.O.B. daluk pedig 2006-ban el is nyerte a díjat a legjobb hard rock felvételként. A System ezidáig több mint 40 millió lemezt adott el világszerte.

„Számomra a System of A Down nem egy progresszív együttes. De nyilvánvalóan nem is egy tipikus pop projekt. Nagyon figyelünk a zenénkre, hogy biztosak lehessünk benne, ez nem olyasvalami, amit korábban már hallottak”

– mondta anno Serj Tankian frontember, aki nem csípi, ha címkéket aggatnak a zenekarra, vagy műfajilag akarják őket besorolni.

Az előzenekar a brazil Ego Kill Talent lesz, akik nemrég fejezték be második albumuk felvételeit, és lesz szerencséjük áprilisban a brazil stadionokban turnézni a Metallica és a Greta Van Fleet társaságában. Ezután májusban debütálnak az Egyesült Államokban, majd júniusban Európában lépnek fel.

A koncert 2020. június 17-én lesz a Budapest Arénában. A jegyekre nem árt időben lecsapni, amit október 4-étől tudunk, mivel garantált lesz a teltház.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás