promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ha Rambo ötödik része nem is, de a zenéje biztosan be fog jönni
Borítókép:  IMDb
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Mert minden rosszban van valami jó.

Nagy a felhajtás a Rambo V. – Utolsó vér körül, és hát negatív szempontból. A kritikusok a sárba tiporják a filmet, közben meg sokan megvédik a közönség közül. A legfontosabb persze az, hogy az alkotás nem akarja hozni a tőle elvárt bevételeket. Friss premieresként nálunk itthon, és az amerikai piacon is csak a harmadik helyen tudott landolni. A 18 millió dolláros nyitány vajmi kevés az 50 milliós büdzsét nézve.

Sokak szerint a film a franchise megcsúfolása, de attól zenéje még lehet jó, és hát az is. Brian Tyler egyre felkapottabb zeneszerző, és van is miért szeretnünk őt. A producer sokszor bizonyította már, hogy ott van a helye a legnagyobbak között.

Az amerikai karmester nem először munkálkodott Sly filmen, mivel ő szerezte A feláldozhatók első három részének a zenéjét, valamint a Marvel-moziverzumban is találkozhattunk a szerzeményeivel, például a Vasember 3-ban, vagy a Bosszúállók: Ultron korában.

Tyler most a 2008-as John Rambo után ismét szolgáltathatott egy kis muzsikát a vietnámi veterán sztorijához. A videóban láthatjuk, miként dolgozik az óriási zenekarral, meg persze az Utolsó vérből is kapunk jeleneteket.  

Ha maga az alkotás nem is sikerült jól, Brian Tyler megint nem lőtt mellé.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás