Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

Tarantino úgy lop filmekből, ahogy senki más

Tarantino úgy lop filmekből, ahogy senki más

Zene, Film & Kultúra

Tarantino úgy lop filmekből, ahogy senki más

Zene, Film & Kultúra

Gaba - 2019.08.09. 08:30

Posztmodernizmus a vásznon, ez Quentin Tarantino. Hogy ez pontosan mit jelent? Többek közt az egyedi ötleteken alapuló filmezés megkérdőjelezését. Érthetőbben fogalmazva: a lopást. Művészi szinten.

Nem szeretnénk belgázolni a Tarantino-fanatikusok lelkébe, a cikk nem ezért született. Egyszerűen egy filmtörténeti érdekességre hívja fel a figyelmet, melyről az Insider forgatott egy rövid videót. A lényege: hogyan lop jeleneteket Tarantino más filmekből.

Quentin Tarantino napjaink egyik legnagyobb hatású rendezője, a neve garanciává vált arra, hogy valami teljesen egyedit fogunk kapni a vásznon. Erőszakosat, káromkodósat, sokszor időben nem lineárisat. Tarantinósat – az Oxford angol szótárban immár külön szócikket kapott a jó öreg Quentin.

Szóval Tarantino és a lopás. 1994, Tarantino az Empire-nek adott interjúban:

Minden filmből lopok, amit valaha leforgattak.

Ott van például a feszülős sárga motoros ruhában száguldó Fekete Mamba, vagyis Beatrix Kiddo a Kill Billből. 1978 – Game of Death, innen rémlik a jelenet a tőröl metszett filmőrülteknek és tapasztalt filmkritikusoknak.

Marcellus Wallace felesége, Mia Wallace (Uma Thurman) egy mikorofonba beszélve vezeti oda a bárpulthoz Vincent Vegát (John Travolta), miközben épp egy gigantikus csíkot készül felszívni az emeleten a Ponyvaregény című filmben. The Warriors 1979-ből, itt is csak a mikrofonba beszélő női szájat látjuk totálban, mint 15 évre rá Thurmanét.

A Kill Bill 1 végén Beatrix Kiddo a tokiói Kék levelek háza nevű étteremben számol le O-Ren Ishii-vel, de előte még kinyírja/feldaraboljla a teljes Yakuzát a helyen. Az egyik kaszabolós jelenetnél a kamera kontúros színekre vált, csak az alakokat látjuk küzdeni, a tekintetük nem kivehető. Samurai Fiction – 1998, innen az ötlet.

A keselyű három napja című 75'-ös filmben egy férfival úgy végeznek, hogy a fürdőszoba ajtón keresztül lövik szitává, s ő a kádba zuhanva végzi. Emlékeztek, Vincent Vega hogy végezte a Ponyvaregényben?

A hong-kongi City on Fire című akciófilmben egy bűnöző rommá lövi pisztollyal a kocsijukban ragadt zsarukat. 1992 – Kutyaszorítóban, Mr. White, vagyis Harvey Keitel a rablás után, menekülés közben szitává lövi pisztolyával a kocsijukban a helyszínre érkező zsarukat. Sőt a Kutyaszorítóban végére beillesztett mexikói felállás (Keitel, Lawrence Tierney, Chris Penn egymásra szegezik a fegyverüket, s egyszerre lövik le egymást) is ebből a filmből való. Vagy mégsem?

Tarantino lopása itt válik érdekessé, ugyanis a rendező egy rakás filmjében köszönetet mond a casting felsorolásánál azoknak a rendezőknek, akik „az inspirációt adták”. Ő legalább megköszöni a „forrásnak”, a forrás azonban nem biztos, hogy volt ennyire etikus. Példának okáért a City on Fire-ből lenyúlt mexikói felállás már egyszer szerepelt a Jó a rossz és a Csúf című filmben. Művészi lopás – Tarantino egy másik interjújában így írta körül a fogalmat, melyet a vásznon rendre láthatunk tőle. A dolog hasonlít ahhoz, amit Pablo Picasso mondott: a jó művész másol, a legnagyobbak lopnak.

A videóban egyszerű magyarázatot adnak arra, Tarantino miért koppint minden filmjében valahonnan.

Ő nem egyetemen tanulta a filmezést, egy videótékában lett a filmek szerelmese, ahol a másolás ipari szinten zajlott, a rendszer része volt.

Több ezer, több tízezer filmet nézett meg, s szinte mindegyikben talált olyan jelenetet, melyet szívesen beletett volna egy saját filmbe. Miután szerzett pénzt ahhoz, hogy forgasson, valóra is váltotta az álmát, kezdődhetett a koppintás forradalom. Amit filmes posztmodernizmusnak is hívhatunk.

A filmiparban a posztmodern a mainstream filmek egyediségének értékét kérdőjelezi meg. A művészetben nem létezik újszerű – tartja a filozófia. Tarantino pedig a posztmodernt úgy értelmezte újra, hogy nem egy, hanem számos forrásból guberál össze jeleneteket, melyek eredetijei akár évtizedekre egymástól forogtak a színházakban.

Ha az összes forrásnak minden filmjében köszönetet mondana, akár egy filmes szakdolgozatról is beszélhetnénk, ahol a lábjegyzetben és a bibliográfiában minden forrást etikusan feltüntettek.

Tarantino saját felfogása szerint nem csinál mást, mint filmőrültként, immár rendezőként, filmjeivel rója le tiszteletét azon ikonok előtt, akik munkáin felnőtt. Ez az oka, hogy újabban minden filmjével új terepet jár be a westerntől az akciófilmen át a háborús filmekig. Ki tudja, a sci-fibe belekóstol-e még a mester?

Borítókép: AFP/Patrick Herzog

Legolvasottabb hírek