promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ed Sheeran bekeményített: megérkezett a Blow
Borítókép:  YouTube
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Begördült az az Ed Sheeran dal, amire biztosan fel fogad kapni a fejed, mivel rock and roll a javából. 

A „Blow” egy hatalmas meglepetés, teljesen elüt az eddig megszokott Ed daloktól. Ehhez persze kell Chris Stapleton zseniális gitárjátéka és rekedtes hangja. Az meg már megszokott, hogy Bruno és Ed a csillagokat is leéneklik az égről.

Ez a kollaboráció is egyike azoknak a sikerműveknek, amelyek Ed Sheeran július 12-én megjelenő albumán kapnak helyet. A „No 6. Collaborations” az idei év egyik legfelkapottabb lemeze lesz, ezt már könyvelhetjük.

A mixtape 22 közreműködő előadóval összesen 15 tracket tartalmaz majd. Ed Sheeran olyan fantasztikus alkotókkal állt össze, mint a Grammy-díjas Cardi B, Skrillex és Eminem, de egy 50 Centtel közös dalt is hallhatunk majd a jövő pénteken megjelenő kiadványon.

A zeneipar meghatározó alakjait felsorakoztató gyűjtemény három kuriózumát már megismerhette a közönség. A kanadai szupersztárral, Justin Bieberrel közös „I Don’t Care” kevesebb mint két hónap alatt 340 milliós stream hallgatottságot generált Spotify-on, míg a Chance the Rapper és PnB Rock fantasztikus hangjával fémjelzett „Cross Me” pár hét alatt 75 milliós lejátszásnál jár a platformon. Előző héten megjelent, Khaliddal közös Beautiful People is óriási sikert aratott, közel 35 millióan streamelték a dalt az elmúlt pár napban.

Most azonban vágjunk bele a rockba, és jöjjön a friss és ropogós Blow!

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás