promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nem sok mindent fogtok látni a Mocsárlény-sorozatból
Borítókép:  IMDb
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Még csak az első rész debütált, de már le is állították a szériát.

Érthetetlen kaszát kapott a Mocsárlény-széria, vagyis a Swamp Thing, aminek még nem rég látott napvilágot az első epizódja. A debütálás ráadásul pozitív fogadtatásban részesült Amerikában. A második epizód éppen ma fog megjelenni a DC Universe streamingfelületén. Az első évad 10 részes, és ennyiben is marad, nem folytatják tovább.

A sorozat producere az a James Wan, aki a Démonok között-univerzum megteremtéséért is felelős, szóval az egész sztorit megtoldotta egy kis horrorral. Állítólag ebből is lett a végén a baj. Wen Mark Verheident és Gary Daubermant bízta meg a showrunner feladatokkal, azonban ők folyamatosan összetűzésbe kerültek a fejesekkel. Érdekes, hogy ebbe Wan, mint a sorozat producere nem tudott beleszólni jobban, de hát teljesen nem látok mögé, valószínűleg ő is feladta a végén.

A lényeg, hogy az alkotók és fejesek nem jöttek ki. Előbbi horrorisztikus világot tárt volna a nézők elé, míg a fejesek egy populárisabb, nem elvont világú sorozatot akartak látni. Meglátjuk a széria esetleges sikere után lesz-e békülés, de egy ilyen hír már a közönség lelkesedését is el tudja venni a továbbiakra.

Most viszont biztos a kasza, így egy afféle 10 részes minisorozatot kapunk. Remélhetőleg ez egy normális lezárást fog prezentálni.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás