promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Befejeződött a The Witcher forgatása, még idén bemutathatják
Borítókép:  The Hard Times
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Netflix hivatalosan is bejelentette, hogy végeztek a The Withcher sorozat jeleneteinek leforgatásával, és immár az utólagos stúdió-munkálatoknak állnak neki, így minden bizonnyal az év utolsó negyedében levetíthetik az első évadot.

A jórészt Magyarországon forgatott népszerű regény és videójáték adaptáció, a The Withcher sorozat elkészítésének már idén nekiállt a Netflix stábja, és igazán jól haladnak vele, ugyanis a munkálatok érdemi részével már végeztek is.

A Supermant alakító Henry Cavill főszereplésével készülő fantasy sorozatot nagy várakozás előzi számos országban, többek közt hazánkban is, és mint jól tudjuk, maga Cavill is nagy rajongója a regénynek, nem hiába jelentkezett az elsők közt a főszerepre.

Cavill szerencsénkre egy igen aktív, és közvetlen színész, aki folyamatos információkkal szolgált Instagram-oldalán a forgatásokról, így számos alkalommal lehettünk tanúi magyarországi bejelentkezéseinek is. Nem volt ez most sem másképp, az utolsó forgatási napon is kaphattunk tőle egy kis ízelítőt a sminkszobából, ahol megköszönte sminkeseinek kitartó és a fáradtságos munkájukat.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás