promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Új előzetest kapott a Cannes-ban debütáló, eddig még nem látott Tanú
Borítókép:  filmarchiv.hu
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Bacsó Péter korszakokon átívelő alkotása, a Tanú cenzurálatlan verziója Cannes-ban debütál. Ebből az alkalomból új előzetest kapott a film.

A Magyar Nemzeti Filmalap még 2017-ben indított el egy programot, amelynek keretében két tucat, magyar klasszikus filmet újítanak meg. Ezek között természetesen szerepel Bacsó Péter 1969-ben bemutatott alkotása, a Tanú. 

S, ahogy a filmalap írja, a tanú eredeti, cenzúrázatlan változatának majd a cannes-i filmfesztiválon lesz a világpremierje. Ennek alkalmából új előzetest kapott a korszakokon átívelő film:

[[vid]]

Fontos kiemelni, hogy mitől is lesz több cenzúrázatlan Tanú:

  • látható lesz a Rajk Lászlóra utaló sötétzárka-jelenet
  • illetve az a beszélgetés is bővebb, ahol az egyház ezeréves stabilitását állítják szembe az éppen csak megszületett kommunista rendszerrel.

„Ebben a változatban nem szerepelt a forgalmazott változatot záró, több évvel később játszódó villamosjelenet, amelyet a rendező a cenzúra utasítására illesztett a film végére 1969-ben" – teszi hozzá a filmalap.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás