promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Nine Inch Nails szám, amit nem akarsz végighallgatni
Borítókép:  Trent Reznor és Atticus Ross – NIN offical
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Rosszul van felvéve, beakadt a YouTube? Egyik sem, ez csak a The Background World.

Jogosan tehetik fel a kérdést a NIN fanatikusok, hogy miért foglalkozunk 2019-ben egy olyan középlemezzel, amit 2017-ben adott ki Trent Reznor és csapata. Nos, azért is, mert az Add Violence megérdemli, hogy ilyenkor is elővegyük, másodjára, mert a záró dalt, vagyis a The Background World-öt pár héttel ezelőtt tudtam teljesen végighallgatni, azóta pedig folyamatosan megteszem, van, hogy naponta többször is. Az első alkalomhoz sok bubimentes ásványvíz és elborultság kellett, azonban megtörtént.

Mind az öt szerzemény kiválóan működik az EP-n, de a mostani főszereplőnk, vagyis a The Background World hozott teljes megvilágosodást, illetve valamilyen értelemben sötétséget. Nem hittem, hogy ennyi év után meglepetést fog okozni, de mégis sikerült neki.

Trent eleve egyedülálló és elvont dalt alkotott, azonban négy perc után leáll az utazás… Legalábbis azt hinnéd, pedig nem. Ennél a pontnál mindig kinyomtam olyan 5-6 perc után, legyintettem egyet, hogy a Reznor és Atticus Ross (akik az összes szerzeményt írták a középlemezre) ismét megőrült, aztán nem foglalkoztam tovább a dallal.

De mi is történik a váltásnál? Beakad az a bizonyos tű, és a visszatérő elem folyamatosan kezd el szétesni, ha pedig kikapcsolod az agyad, és végighallgatod ezt a több mint 11 percet, akkor te is a zenével együtt fogsz torzulni. Vérzik a világ, elhasználódik a dallam, mint minden az életben. Ez a képzeletbeli lemez is tönkremegy, mi pedig vele együtt zuhanunk a mélybe. Amikor véget ér, te is felébredsz a rémálomból, és egyszerűen nem szeretnéd, hogy ez az életben is megtörténjen. Vagy ez az, amit akarsz?

Reznor egy beteg ember, és én is az vagyok legbelül, csak kifelé szinte soha nem mutatom. Most talán ez egy újabb példa, hogy visszatértem ehhez a szerzeményhez, és úgy, hogy minden percét akarom. Idő kellett neki, de végül teljesen tudtam azonosulni ezzel a dallal. Ki a fene merne ma ilyen lépést megcsinálni a zenében? Ki merne a modern dallamok mellé ennyire sötét megoldást választani, hogy végül összezúzzon minket is, mint valami torzult tükröt? Nem csoda, hogy Trent Reznor és Atticus Ross folyamatosan zseniális filmzenéket komponálnak.

Kérdezték tőlem, hogy ezt élőben is megcsinálják? Egyáltalán nem, ott négy perc után leáll a dal, de szerintem egyszer Trent elő fogja húzni ezt a lépést, valamilyen abnormális gitártémával keverve, és úsztatni fogja sokáig a lezárását. Mondjuk ez az a szerzemény lesz, amit nagyon kevésszer fognak élőben eljátszani.

Ha rád van írva, hogy törékeny, akkor te is állj le négy perc után.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás