promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Egy teljes jelenetet mutattak meg a Bosszúállók: Végjátékból
Borítókép:  IMDb
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az ABC-s Good Morning America-ban nézhetünk bele az egyik komolyabb megbeszélésbe. 

Nagy a hype a Végjáték körül, már az is történelmi, hogy a premier előtti vetítésekre több mint egymillió forintért árulják a jegyeketAmerikában. Remélem, hogy élete legjobb 3 óráján lesz túl, aki kiad érte ennyit.

A készítők minden egyes kedvcsinálóval és jelenettel robbantanak egyet, a rajongók meg darabokra is szedik őket, ahogyan azt kell. A Bosszúállók: Végjáték elérte azt, hogy emiatt a Trónok harca premierjére is kevésbé figyelnek az emberek, pedig az már nemsokára itt van.

Most a Good Morning America kapott meg egy jelenetet a filmből. Azt már eddig is tudtuk, hogy Carol Danvers, vagyis Marvel Kapitány csatlakozik a Bosszúállókhoz, viszont most belenézhetünk az egyik megbeszélésükbe.

Carolnak már vázolódik a terv a fejében, hogy meg kell szerezniük az úgynevezett Végtelen Köveket, hogy Thanos csettintésének hatását ezzel visszafordítsák. Fekete Özvegy egyetért, Bruce Banner kekeckedik kicsit, Thor pedig hozza a szokásos formáját.

A jelenetet lent találjátok, a Bosszúállók: Végjáték pedig, talán már le se kell írnom, április 25-én érkezik!

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás