Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

Még a lehúzott bugyi sem segíthet

Még a lehúzott bugyi sem segíthet

Zene, Film & Kultúra

Még a lehúzott bugyi sem segíthet

Zene, Film & Kultúra

Promotions - 2018.12.06. 09:04
– Dugni akarok!
– Ki nem?

Ezzel az alig félreérthető párbeszéddel hirdetik a BÚÉK című új magyar filmet, egészen pontosan az „év vége vígjátékát”. A pikáns beszólásokra építő előzetes azért is tűnt meglepőnek, mert a film valójában remake, és az olasz eredeti, Paolo Genovese Teljesen idegenek című alkotása, bár sokáig komédiába hajlik, mégis egy súlyos kamaradráma arról, hogy mennyire nem ismerjük a másikat (és magunkat sem). Kíváncsian vártam hát, a Csak szex és más semmi, a Szabadság, szerelem, a Kaméleon és a Veszettek rendezője, Goda Krisztina, és „állandó” forgatókönyvírója, Divinyi Réka mit kezdenek az alapanyaggal, tényleg altáji vígjátékká züllesztik, mint ahogy azt az előzetes ígérte, vagy azért megőriznek valamit az eredeti mély üzenetéből? Végül egyik sem vált valóra. Bár Genovese filmjének nyomasztó atmoszféráját, mint valami rossz szagot a légfrissítővel, kiűzte a Goda-Divinyi páros a történet színhelyéül szolgáló lakásból, de még így is maradt valami az idegenség tragédiájából, ami még a kínosan frivol poénokat is megmenti legtöbbször, ennél többet azonban sajnos nem nagyon várhatunk a BÚÉK-tól.

Az eredeti sztori alapkérdése, hogy vajon mit árulnak el rólunk a telefonjaink? Hét régi barát fut össze szilveszter estéjén, a vacsoraasztal mellett azonban egy hirtelen jött ötlettől vezérelve veszélyes játékba kezdenek: mindenki kirakja a mobilját maga elé, és akár hívás, akár üzenet érkezik, megosztja azt a többiekkel. Amíg az olasz filmben három házaspár és egy nemrég elvált férfi tűnik fel, Goda Krisztina művében csupán egyetlen pár házas, rajtuk kívül ketten jegyben járnak, hárman viszont szinglik, vagy legalábbis ezt feltételezik a másikról. Számos egyéb differencia mellett a legszembetűnőbb különbség az évszak, hiszen a Teljesen idegenek egy fullasztóan forró nyári éjszakán játszódik, a BÚÉK pedig értelemszerűen az év utolsó, jégbe dermedten hideg napján (erre majd még visszatérünk).

Alíz (Szávai Viktória) tágas belvárosi lakásában fogadja barátait. A nő, miután elhagyta csalárd férjét, kamaszlányával él a nagypolgári miliőben. A vacsorára az egyedülálló nőgyógyász, Kristóf (Mészárós Béla) érkezik először, akit gyorsan lelepleznek a nézők előtt: fülig szerelmes Alízba, de ezt nem meri elárulni neki. Őt a már eleve gyanús házaspár, az ügyvéd Saci (Bata Éva) és a séf Gábor (Hevér Gábor) követi, akikről néhány másodperc után kiderül, titkolnak valamit egymás elől. Titok bujkál a jegyespár, gyógypedagógus Fanni (Törőcsik Franciska) és fotóriporter Márk (Lengyel Tamás) kapcsolatában is, a férfi nagy nőcsábász, és talán saját tapasztalataiból kiindulva kényszerít szürke „bölcsészlány” külsőt, szexiskedni igyekvő jövendőbelijére. A hetedik szereplő Alíz testvére, a kémiatanár Döme (Elek Ferenc), aki, bár megígérte, mégsem hozta magával barátnőjét, aki a társaság többi tagja szerint nem is létezik.
BUÉK2
Indul a vacsora, és ezzel kezdetét veszi az őrület. A kirakott telefonok ugyanis életre kelnek, és a még a legféltettebb titkokat is azonnal kifecsegi. Nem lövöm le a poént, aki látta az eredetit, úgyis tudja, milyen drámák bontakoznak ki, aki meg nem, annak így lesz igazán váratlan. A lényeg, hogy a mobilok alaposan felkavarják a társaság életét, senki sem ússza meg a lelepleződést, még arra is fény derül, hogy Sacin van-e bugyi.
Már nem is azt kérdezzük a másiktól, hogy hogy vagy, hanem hogy hol vagy
– fogalmazza meg Döme a film filozófiai üzenetét.

Vagyis a mobiltelefonok teljesen megváltoztatták az életünket, és már sosem lehetünk újra önmagunk, hiszen képtelenek vagyunk elbújni a világ elől, mindenhol és bárhol ránk találhatnak, a telefonnak hála megszűnt a privát életünk. És persze mégsem, hiszen, mint az a Teljesen idegenekből is kiderült, épp a telefonjainkba rejtjük mindazt, amit nem akarunk még a házastársunkkal sem megosztani. Két tűz alatt vagyunk a mobilok miatt, és nem úgy tűnik, hogy felülkerekedhetünk ebben a csatában.
BUÉK3
Ez nagyon szép, kellően mély, mégis szórakoztatóan emészthető gondolat, az egyetlen baj, hogy kicsit eljárt fölötte az idő. Már az olasz eredeti idején sem volt agyrobbantó újdonság az ötlet, de 2018-ban a mobilok kellemetlen hatásairól filmet készíteni, és tanulságként tálalni azt, ami már tíz éve is egyértelmű volt, kicsit megúszós megoldásnak tűnik. Már a remake készítés is erre mutat, de azért abból jól is ki lehet jönni, egy rakás olyan újrázás hozott bámulatosan újszerű eredményt. A BÚÉK azonban nem lép ki az alkotók komfortzónájából, végig megmarad biztonsági játéknak. Talán nem véletlen, hogy Alízt és a hozzá félszegen közeledő Kristófot Szávai Viktória és Mészáros Béla alakítja, hiszen ők hasonlóan bajlódtak egymással a Csak színház és más semmi című tévésorozatban is, amely épp Goda Krisztina és Divinyi Réka közös projektje.

És ha már a közmédia sorozata szóba került, az alkotók néha a dialógusok terén sem merészkedtek messzebbre egy tévéfilmnél, vagy szappanoperánál. Ami csak azért kellemetlen, mert ami elmegy a képernyőn, az kínosan bornírt a vásznon. Egy sorozat kapcsán legyintünk, van még tucatnyi rész, bőven jóvátehetik a lapos, üres, semmitmondó, ostoba, lelketlen és teljesen valószerűtlen párbeszédeket, és jeleneteket, de egy filmen egy helyzetet csak egyszer lehet elrontani.     

Egy kamaradrámának, vagyis egyetlen térbe zárt tragikus felhangú történetnek megvannak a hátulütői. Borzasztóan nyomasztó, vagy akár kacagtatóan vicces tud lenni – előbbire jó példa Luis Buñuel Öldöklő angyal című remekműve, utóbbira pedig mondjuk a Neil Simon darabjából készült Furcsa pár Walter Matthauval és Jack Lemonnal – ha jól csinálják. Ám ahhoz, hogy a szereplők és a tér is életre kelljen, pokolian jól kell csinálni, feszes dialógok, tökéletesre csiszolt karakterek, alaposan átgondolt konfliktusok és meglepő fordulatok kellenek. Utóbbi kettővel talán a BÚÉK esetében sincsen baj, köszönhetően az olasz eredetinek, ám a párbeszédek és a vázlatosan megrajzolt karakterek még az alapötletből következő tragikomédiát is könnyen összezúzhatják.
BUÉK4
És sajnos sokszor össze is zúzzák. Így viszont nehéz eldönteni, hogy az olyan komoly témák, mint a hűség és a hűtlenség, a gyereknevelés, a szülő-gyermek kapcsolat, a homoszexualitás, és persze az őszinteség és a hazugság vajon mit is jelentenek a filmben. Nevessünk vagy sírjunk? Genovese filmjének legfőbb erénye, hogy egy darabig elhiteti velünk, hogy vígjáték, így a tragédiába forduló este sokkal nagyobb gyomrost visz be, hogy aztán egy hatalmas fordulattal végleg padlóra küldje a nézőt. A BÚÉK esetében ilyesmiről szó sincs. Vannak persze poénok (néhány kifejezetten üdítő és merész is), és van dráma is, de elmegy egymás mellett a kettő, így pedig igazán egyik sem hatásos. Sem nevetni, sem sírni nem tudunk őszintén. Arról nem is beszélve, hogy Goda Krisztináék valamiért elhagyták a Teljesen idegenek remek lezárását, azt a finálét, ami voltaképpen értelmet ad a sztorinak. Ezzel pedig elvesznek az olyan finom részletek, mint Saci bugyijának hiánya, ami az olasz eredetiben súlyos jelentéssel bírt, a BÚÉK esetében azonban csak egy jól-rosszul elhelyezett vizuális geg része, nincs sem alátámasztva, sem kifejtve.

Van azonban egy megoldás. Ha nem foglalkozunk azzal, hogy a film remake, elhagyjuk a felfokozott elvárásokat, nem keresünk mély tartalmat, és nem szeretnénk halálra kacagni magunkat, vagyis ha egy súlyosnak álcázott, valójában azonban nagyon is könnyed, keserédes sztoriként nézzük, akkor máris összemennek a BÚÉK hibái. Hiszen a színészek, bár jól láthatóan küzdenek a banális mondatokkal és szituációkkal, legtöbbször mégis felülkerekednek, és a tévéfilmes képi világra sem lehet panasz, a film ebből a szempontból olyan, mint egy profi sorozat egyik epizódja. Ami pedig a reklámmal összekapcsolt műfaji megjelölést illeti, az „év vége vígjátéka” még akár be is válthatja az alkotók ígéretét: a decemberi műsort végignézve mindössze egy francia, egy olasz és egy német komédiát, illetve Jennifer Lopezt kell lenyomnia Goda Krisztina filmjének, hogy valóban elvigye az utolsó hónapot.
BÚÉK5
Itt azért még álljunk meg egy pillanatra végül. Az elején szó volt róla, hogy Genovese filmje nyáron játszódik, és persze egy remake-nek egyáltalán nem kell követnie az eredetit, de a BÚÉK esetében nagyon úgy tűnik, hogy az időzítésen kívül semmi sem indokolja a szilveszteri sztorit, vagyis mintha a történetet a promóciónak rendelték volna alá.
Csináljuk meg az év vége vígjátékát
– kiálthattak fel a producerek, majd ráböktek a Teljesen idegenekre, és azt mondták: ez jó lesz. Persze egy kicsit ki kellett lúgozni, de végül csak sikerült szilveszterre hangolni az emberi elidegenedés komikus tragédiáját. Ezzel pedig a BÚÉK kicsit olyan, mint a filmbeli havazás, ami igazi vagy gépi csapadék híján az utómunka során került a vászonra. A szereplők így, mintha kísértetek lennének, egyszerűen átsétálnak a lehulló digitális hópelyheken. Ezen pedig akár mosolyoghatunk is, de így is tudjuk, hogy nagyon kínos.  
BÚÉK6
(fib)

Legolvasottabb hírek